https://kolorline.hu/Burinda Zsombor - Celebek is segítik a gyűjtést

Burinda Zsombor - Celebek is segítik a gyűjtést

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A gyógykezelés már több mint a fele, azaz 515 millió forint gyűlt már eddig össze a sok-sok jó szándékú támogatónak, akcióknak, liciteknek, jótékonysági rendezvényeknek és kezdeményezéseknek köszönhetően. Ahhoz, hogy Burinda Zsombor megkapja a világ legdrágább kezelését, még 215 millió forintra van szüksége a családnak.

Folyamatosak a felajánlások, kezdeményezések, hogy minél hamarább összegyűljön a 730 millió forint, amiért nagyon hálás a Burinda család emelte ki a kisfiú anyukája Szabina. Óriási az összefogás a világhálón, hogy Zsombi a helyzethez képest teljes életet élhessen. Egy nemrégiben meghirdetett akció részeként 1 óra alatt több mint tízezer like-ot kapott az a felhívás, amiben a felajánló minden egyes kedvelés után 5 forinttal járult hozzá a gyűjtéshez. Ilyen akció a napokban is elindul árulta el Zsombi anyukája. Mindezeken kívül folyamatos a plüssterjesztés is, ami várakozáson felüli tömegeket mozgatott meg az ünnepek alatt.

Szintén egy remek kezdeményezés a Dekázzunk össze egymillió forintot Zsombinak!, ami az MTK Budapest felhívása. A klub minden egyes dekázás után 50 forinttal támogatja Zsombi gyógyulását egymillió forint erejéig.

A gyógykezeléshez szükséges összeg gyűjtésében több hazai ismert ember is segítséget nyújtott az elmúlt időszakban, így a népszerű Majka, Geszti Péter, Deniz, Béres Alexandra, Pély Barna figyelemfelhívó spotokban buzdítanak mindenkit, hogy lehetőségükhöz képest segítsenek a családnak.
Az év elején sem állt meg az élet a családban, hiszen Zsombinak minden nap szüksége van az átmozgató tornákra, amik nélkül az izmai letapadnának és nem fejlődnének. A családfő örömmel mesélte, hogy kisfiúk már a lábát is felhúzta és az úgynevezett wingbo hintán már szépen át tudja fordítani a fejét egyik oldalról a másikra. A napokban ugyan még kitámasztva, de Zsombinak ülnie is sikerült. Az evés mostanában picit nehezebb, ugyanis a kisfiúnak elkezdtek nőni a fogai, mesélte az apuka.

Zsombor szülei bíznak abban, hogy nagyon rövid időn belül sikerül összegyűjteni a maradék pénzt, hiszen minél hamarabb megvalósul a kezelés, annál gyorsabban javulhat kisfiúk állapota.

Szép jövőért Zsombornak Alapítvány
Számlaszám: 11734152-21916838
Eurószámláról:
IBAN: HU97 1173 4152 2191 6838 0000 0000
SWIFT kód: OTPVHUHB

WEB: smazsombor.webnode.hu
Facebook: Sma baby Zsombor
Instagram: sma_baby_zsombor

 

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk