https://kolorline.hu/Kolorcity Kazincbarcika SC - kezdődik a szezon

Kolorcity Kazincbarcika SC - kezdődik a szezon

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Január 31-én indul a Merkantil Bank Liga 2020/2021-es bajnokságának tavaszi szezonja. A Kolorcity Kazincbarcika csapata vasárnap, hazai pályán a Kaposvári Rákóczi FC ellen kezdi meg az új szezont.

Véget ért a felkészülési időszak a Kolorcity Kazincbarcika SC csapatánál. A kék-sárgák a háromhetes felkészülési program alatt egyénileg és csoportos edzésekkel készültek, csapatépítőn vettek részt, valamint három edzőmérkőzést is játszottak.


Fotók: Bartók Bence

– Korán, január másodikán megkezdtük a felkészülést a csapattal. A stábbal két elv szerint gondolkodtunk, csapatépítés a pályán kívül, valamint csapatépítés a pályán – árulta el Pacsi Bálint vezetőedző, aki hozzátette, a pályán kívüli csapatépítés folyamatos, de a felkészülés alatti csapatépítés igazán jól sikerült.

A vezetőedző szerint a pályán való csapatépítésen még van mit dolgozni. A csapat igyekszik kihasználni ezt a pár napot a tavaszi szezon első mérkőzéséig, hiszen nem titkolt céljuk a Kaposvár elleni meccs megnyerése.

A Kolorcity Kazincbarcika SC hazai pályán vasárnap 17 órától játszik a Kaposvári Rákóczi FC ellen. A mérkőzés élőben a KolorTV csatornáján, a KolorTV youtube-csatornáján, valamint a KBSC.hu oldalon lesz megtekinthető.

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk