https://kolorline.hu/Beiskolázási időszak a gimnáziumban

Beiskolázási időszak a gimnáziumban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Még tart a 2021/2022-es tanév beiskolázási időszaka. A felvételizőknek február 19-éig van lehetősége rögzíteni a jelentkezéseket a Középfokú felvételi információs rendszerben, és továbbítani a jelentkezési lapokat, illetve a kért dokumentumokat az iskolákba.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban összesen négy osztályt indítanak jövőre. A tervek szerint egy négy évfolyamos, egy öt évfolyamos, egy hat és egy hét évfolyamos osztály kezdheti meg a tanulmányait a 2021/2022-es tanévben.

- Összesen négy osztályt fogunk indítani, kettőt a mostani hatodikosok számára, és kettőt pedig a most végzős nyolcadikosnak. A hatodikosoknak alacsonyabb létszámot szeretnénk, tehát maximum 25 főt tudunk felvenni egy-egy osztályba. Az egyik az nyelvi előkészítő osztály lesz, ott 7 éven keresztül lesznek az iskolában, a másik pedig 6 évfolyamos, hagyományos osztály – árulta el Balla Árpád az iskola igazgatója.

A kilencedik osztályosok közül az egyik osztály egy öt évfolyamos emelt szintű angol nyelvi osztály, nyelvi előkészítő évfolyammal, ahová 35 főt tudnak felvenni. Ebben az osztályban a diákok nem csak a középfokú, hanem a felsőfokú nyelvvizsgáig is szép számban jutnak el. A másik kilencedik osztályban pedig egy négy évfolyamos emelt szintű történelem, vagy emelt szintű matematika specifikációval és az adott szakirányra történő emelt szintű érettségire történő felkészítéssel történik majd az oktatás.

- Nagyon komoly a továbbtanulási mutatónk is, átlagosan a diákok 90%-át vették fel az utóbbi 7-8 évben. Ennek oka a magas szintű oktatás, illetve az, hogy az iskola tanárai nem csak tudnak, hanem szeretnek is tanítani – árulta el az igazgató, aki hozzátette, igaz a diákoknak február 19-éig van lehetősége rögzíteni a jelentkezéseke, viszont ha nem sikerül bármelyik osztályt feltölteni, akkor az iskola áprilisban ki fog írni egy rendkívüli felvételi eljárást, amire reményei szerint már nem lesz szükség.

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk