https://kolorline.hu/Túl a lélektani határon

Túl a lélektani határon

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Csaknem 606 millió forint gyűlt már össze az SMA-1-es típusú Burinda Zsombor gyógykezelésére. Ahhoz, hogy a kazincbarcikai kisfiú megkaphassa a világ legdrágább kezelését, még 140 millió forintra van szükség.

Zsombor aktuális egyenlege már meghaladta a 600 millió forinthoz. Burinda Szabina a kisfiú anyukája elmondta, bíznak abban, hogy húsvétra összegyűlik a 730 millió forint.

Továbbra is folyamatosak a jótékonysági akciók, segítségnyújtások, gyűjtések, licitek, hogy minél hamarább de mindenképpen Zsombor két éves kora előtt, megtörténjen a gyógykezelés.

A jótékonysági akcióhoz a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Központ dolgozói is csatlakoztak. A 2020-as év legjobb tánckihívásában baráti társaságok, munkahelyi közösségek is részt vettek. A KSZSZK dolgozói a tánc közben viselt pólóval járultak hozzá a Kazincbarcikán élő Burinda Zsombor gyógykezeléséhez.

A kisfiú szülei nagyon hálásak mindazoknak, akik segítenek a gyógykezelés összegének gyűjtésében és köszönik az eddigi felajánlásokat, majd hozzátették, hogy amikor elkezdték a gyűjtést elérhetetlennek tűnt a 730 millió forint, de a sok jószívű embernek köszönhetően egyre közelebb vannak a kitűzött cél felé.

További híreink

Boldog 72. születésnapot, Kazincbarcika!

Dátum: 2026. febr 01. 18:36

Kazincbarcika hivatalos születésnapja 1954. február 1-je. Ezen a napon a Minisztertanács várossá nyilvánította Kazincbarcikát, amelynek ekkor már 11-12 ezer lakosa volt. A 72. születésnap alkalmából lokálpatrióta városlakókat kérdeztünk, számukra mit jelent Kazincbarcika, a hely, ami sokaknak nemcsak egy szülőváros, hanem attól sokkal több: otthon, ahol jó élni és ahova mindig jó visszatérni.

Szurkolás és gyermekkacaj – felhőtlen jókedv a Kazincbarcikai Összevont Óvodák családi sportvetélkedőjén

Dátum: 2026. jan 31. 16:20

Kazincbarcikán folytatódott a sportnapok hagyománya – január 29-én a Kazincbarcikai Összevont Óvodák ismét megrendezte a családi sportvetélkedőt, ahol a gyerekek családtagjaik oldalán versenyezhettek különböző sportjátékokban az Irinyi tornacsarnokban.

Időközi önkormányzati választás 2026. március 8-án Kazincbarcikán

Dátum: 2026. jan 30. 13:37

Kazincbarcikán 2026. március 8-án (vasárnap) időközi önkormányzati választást tartanak a 7. számú egyéni választókerületben. A terület választópolgárai ezen a napon 3 szavazókörben voksolhatnak arra, hogy ki képviselje érdekeiket Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testületében.

Amikor a propaganda szó fegyverré válik

Dátum: 2026. jan 29. 09:00

A propaganda nemcsak akkor veszélyes, amikor működik. Hanem akkor is, amikor mindent ezzel a szóval intézünk el, amit nem akarunk végiggondolni.

KolorTV élőben

Programajánló

Ugo Betti: Bűntény a Kecskeszigeten

Egressy Béni Művelődési Központ

IX. Rejtvényfejtő verseny

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk