https://kolorline.hu/Extraliga-elődöntő: ismét nyert a Pénzügyőr SE

Extraliga-elődöntő: ismét nyert a Pénzügyőr SE

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A férfi röplabda Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén március 24-én a Pénzügyőr SE csapatát fogadta a Vegyész RC Kazincbarcika. A kék-sárgák az elveszített első budapesti találkozó után győzelemre készültek. A találkozón azonban nem sok esélye volt a házigazdáknak, hiszen végig a fővárosiak akarata érvényesült.

A bajnokságban és a Magyar kupában ebben az idényben összességében már a hatodik mérkőzését játszotta a két csapat. A Kazincbarcika eddigi mindössze egyszer tudott nyerni, valamint legutóbb ugyan 2-0-ra vezettek mégis vereséggel távoztak a fővárosból.

A március 24-ei mérkőzésen az első két pontot a hazaiak szerezték, de gyorsan lendületbe jött a budapesti csapat és egyenlített, majd 3 pontos vezetésre tett szert. 8-8-nál még felzárkóztak a házigazdák, de a folytatásban sok hibával játszottak, amit a Pénzügyőr kihasznált és 25-20-ra megnyerte az első játszmát.

A második szett elején 9-9-nél, már időt kellett kérnie Toronyai Miklósnak, ám csapata továbbra sem játszott pontosan, így nem csökkent a két csapat közti különbség. A hajrához érve Kovács rontott el egy támadást és ekkor egy pontra feljött a Vegyész. Az izgalmas végjátékot azonban jobban bírták a fővárosiak. A Pénzügyőr 25-22-re hozta a játszmát.

A harmadik felvonás első pontját a hazaiak szerezték, de ezt követően a vendégek négyszer voltak eredményesek, és uralták ezt a szettet is. Toronyai Miklós a most haloványan játszó Árva helyett Bibókot küldte a pályára és úgy tűnt magára talált a Barcika, hiszen felzárkózott 10-8-ra. A folytatás azonban nem hozta meg a várt fordulatot, a fővárosiak nem játszottak káprázatosan mégis eredményesebbek voltak, mint a kék-sárgák és végül 25-17-re nyerték a szettet, illetve 3-0-ra a mérkőzést.

A három győzelemig tartó elődöntőben így a Pénzügyőr 2-0-ra vezet és ha a pénteki hazai meccsen is győz, akkor bejut a bajnoki döntőbe. Ha megtörténne a csodával felérő barcikai siker, akkor a negyedik mérkőzésre a borsodi városban kerülne sor március 29-én hétfőn.

Fotó: vrck.hu

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk