https://kolorline.hu/18/16

18/16

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 18 ittas, valamint 1 bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenkettedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság tizenhat esetben büntetőeljárást kezdeményezett.

A rendőrök a tavaszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A megye útjain 2021. március 22-e és 2021. március 28-a között 60 közúti közlekedési baleset történt, ebből 4 balesetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor 18 ittasan, valamint 1 bódultan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak, ebből 16 esetben büntetőeljárást kezdeményezett a rendőrség.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.

Forrás: police.hu

További híreink

Folytatódott a streetball-hagyomány: újra HoopsFest Kazincbarcikán 

Dátum: 2025. szept 12. 16:00

Hagyományteremtő szándékkal is indított 2024-ben kazincbarcikai streetball-bajnokságot HoopsFest néven Pál Csaba és Kakszi Krisztián. Idén valóban folytatták a programot a KolorPlatzon. A félpályás, egy palánkra játszott, New Yorkból eredő kosárlabda-alternatíva térségi művelői 2025-ben még nagyobb csapatszámban jelentkeztek, és ismét érkeztek Szlovákiából is. Az újra pozitív légkörű és nagy érdeklődésű sportesemény jövőre már dupla folytatásért kiált.

Bő két hét van hátra a BorsodChem Kolorfutás Night 2025-ig — még ér nevezni

Dátum: 2025. szept 12. 08:00

A szeptember 27-én (szombaton) újdonságokkal rajtoló BorsodChem Kolorfutás Night 2025-re már szép számmal jelentkeztek, mióta megnyíltak az online regisztrációs kapuk. Indulási csomagtól függően szeptember 13-ig vagy szeptember 20-ig még szabad a nevezés többféle távon és több kategóriában, a gyermektől a felnőttig. Aki a prémium csomagot választja, névre szóló egyedi pólóban róhatja a köröket.

75. bányásznapi ünnepség Kazincbarcikán

Dátum: 2025. szept 11. 20:11

Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Borsodi Bányászok Területi Tagozata 75. alkalommal tartott bányásznapi megemlékezést Kazincbarcikán. A szeptember 7-i ünnepségen több mint 100-an vettek részt, méltó módon ápolva a város bányászmúltját és emlékezve azokra, akik életüket adták a magyar bányászatért.

Európai szinten is egyedülálló, csúcstechnológiás új üzemet épít Kazincbarcikán a BorsodChem

Dátum: 2025. szept 10. 10:35

Európában is úttörőnek számító, modern, biztonságos és a környezetvédelmi elvárásoknak hosszú távon is mindenben megfelelő LFP (lítium-vas-foszfát) katódalapanyag-gyártó üzemet hoz létre kazincbarcikai telephelyén a BorsodChem. A tavaly 75 éves vegyipari óriáscég beruházásának köszönhetően egy világszinten is élenjáró technológiának helyet adva stratégiailag fontos, új funkciót kap a kazincbarcikai telephely egyik ikonikus épülete, a korábbi pétisóraktár. A több mint 50 új munkahelyet teremtő üzem egységes környezethasználati engedélykérelmét a napokban nyújtotta be a kormányhivatalhoz a vállalat.

KolorTV élőben

Programajánló

Utcazene Fiesta — A Kolorfutás Night napos oldala

Kazincbarcika

Befutott a Kolorfutás Night 2025 dátuma — él a nevezés

Kazincbarcika

Idősek hónapja Kazincbarcikán 2025

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk