https://kolorline.hu/Már épül a műhelycsarnok

Már épül a műhelycsarnok

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Megkezdődött a Tedd képessé program részeként egy műhelycsarnok építése a Don Bosco Szakiskola, Középiskola és Gimnázium udvarán. A szakképzés-fejlesztési mintaprogram így egy újabb mérföldkőhöz érkezett, a tervek szerint a következő tanév elejére elkészülhet az épület.

A Tedd képessé – Don Bosco Szakképzés-fejlesztési Mintaprogram célja a szakképzési rendszerben a lemorzsolódással veszélyeztetett, 16 éven felüli 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező fiatalok képzésben tartása. A program célja továbbá, hogy a fiatalok életkezdését, a munkaerőpiacon történő elhelyezkedését, a munka világába történő beilleszkedését segítse, a programban résztvevők versenyképes képzettséghez juttatásával. A projekt része egy több, mint 1100 nm-es műhelycsarnok építése. Január végén a munkaterület átadása megtörtént, a kivitelező jelenleg az épület falazási munkálatait végzi. Puskás Balázs – programigazgató kiemelte, hogy a programban résztvevő diákok kizárólag gyakorlati oktatáson vesznek részt ami a tervek szerint szeptembertől kezdődhet az új létesítményben.

A programban 40 diák vesz részt, akik a szakképzésből egyébként lemorzsolódtak volna. A műhelyiskolai képzés lényege, hogy a tanulók mester-diák kapcsolatban, műhelyben végzendő gyakorlati munka által tanulják meg a részszakmák fortélyait. A műhelyiskolai képzésben részt vevők a fémipari gyártás előkészítő, a falazó kőműves, a szobafestő, a lakástextil készítő, valamint a csőhálózat szerelő szakmákat sajátíthatják el.

 

További híreink

Asztaliteniszben mérték össze tudásukat a diákolimpikonok a Kazinczy Tornacsarnokban

Dátum: 2026. nov 06. 11:14

Nyolc iskola több mint harminc tanulója állt asztalhoz szerdán a Kazinczy Tornacsarnokban, ahol az asztalitenisz „B” kategóriás Diákolimpia körzeti döntőjét rendezték meg. A versenyzők nemcsak a körzeti helyezésekért, hanem a megyei döntőbe jutásért is küzdöttek.

A Kolorfund mint követendő példa – már az értékelésnél tartanak a beérkezett pályázatok

Dátum: 2026. nov 06. 10:38

Kozmetikai, építőipari és informatikai területről is érkeztek pályázatok a Kolorfund idei kiírására. A pályázati alapra közel negyven kazincbarcikai székhelyű mikro- és kisvállalkozás jelentkezett, az értékelést szerdán kezdték meg az illetékes szakemberek. 2026-ban összesen 30 millió forint a támogatási keretösszeg.

Ilyen eszközök érkeznek a Kazincbarcikai Kórházba

Dátum: 2026. nov 05. 16:23

Mintegy 100 millió forinttal támogatja a kazincbarcikai önkormányzat a helyi kórház eszközfejlesztését. Az összegből egy korszerű gőzsterilizátort, légzésfunkciós készüléket, laborcentrifugát és a betegélelmezést komfortosabbá tevő eszközöket vásárol az intézmény. Az önkormányzat emellett bútorokkal is támogatta a kórházat, valamint szolgálati lakást biztosít az új, külföldi orvosoknak, akiknek magyar nyelvű oktatását is finanszírozza.

Családbarát szolgáltatóhely lett a Mezey István Művészeti Központ

Dátum: 2026. nov 04. 15:47

Családbarát szolgáltatóhelynek nyilvánították a Mezey István Művészeti Központot. A védjegyet a Családbarát Magyarország Központ ítélte oda, és egyebek mellett azt vizsgálták, hogy az épületben akadálymentesen megoldható-e a közlekedés babakocsival, van-e kijelölt pelenkázó hely, illetve elkülönített szoptatási lehetőség. A tanúsítványt két évig birtokolhatja az intézmény.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk