https://kolorline.hu/Segítség a tervezethez

Segítség a tervezethez

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az szja-bevallási tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani. A jóvá nem hagyott tervezet – az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezettek tervezetének kivételével – május 20-án automatikusan bevallássá válik.

A NAV eSZJA-portálján (https://eszja.nav.gov.hu) már március 15. óta elérhetőek a bevallási tervezetek. Akik rendelkeznek KAÜ-azonosítóval, azok számítógépen, de akár okostelefonon vagy tableten is megnézhetik, kiegészíthetik tervezetüket, majd jóváhagyva be is küldhetik. A NAV honlapjáról legegyszerűbb felkeresni a portált, ugyanis a tervezetet nem az e-mailcímre vagy az elektronikus tárhelyre küldte a NAV.

Azoknak, akiknek tavaly ingatlan-bérbeadásból volt bevételük, most kell számot adniuk a jövedelmükről. A bérbeadás teljes bevételéből a jövedelem kétféle módon állapítható meg. Az egyik lehetőség a tételes költségelszámolás, a másik 10 százalékos költséghányad alkalmazása. A jövedelem megállapítással kapcsolatos bővebb tájékoztató elérhető a NAV honlapján, a 10. számú információs füzetben.

Akik tavaly ingatlant adtak el, azoknak hasznos segítséget nyújt a befizetendő adó kiszámításához a NAV oldalán található kalkulátor és a 9. számú információs füzet.

A NAV webes szja-kitöltő programját használóknak – ha kiegészítik, pontosítják a tervezetüket – fontos, hogy mentsék a módosítást és csak azután küldjék el a kiegészített tervezetet a NAV-hoz.

Akik papíron adják be bevallásukat – akár személyesen az ügyfélszolgálaton, akár postán – azoknak alá kell írniuk a főlapot, különben a bevallás érvénytelen.

További híreink

Folytatódnak a tervezett útjavítások Kazincbarcikán

Dátum: 2026. szept 23. 16:22

A szakemberek a napokban feltérképezik az úthibákat, majd még a héten megkezdik a fő- és mellékutcákon a javítást. A munkálatok ideje alatt fokozott figyelmet és türelmet kérnek a közlekedőktől.

Foglalkoztatás, városi intézmények és téli felkészülés a testület napirendjén

Dátum: 2026. szept 23. 16:02

Szeptember 24-én, csütörtökön 10 órától tartja munkaterv szerinti ülését Kazincbarcika képviselő-testülete a Városházán.

Fontos figyelmeztetés

Dátum: 2026. szept 23. 10:15

Tilos és életveszélyes megközelíteni az oszlopot!

Bike Day Kazincbarcikán – közlekedésbiztonság játékosan az általános iskolásoknak

Dátum: 2026. szept 22. 21:03

Az új tanév kezdéséhez is megtartotta hagyományos balesetmegelőzési programját, a Bike Dayt a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság és Kazincbarcika Város Önkormányzata. A Mezey István Művészeti Központ udvarán a város általános iskoláinak felső tagozatos diákjai mérték össze KRESZ-tudásukat és kerékpáros ügyességüket. A városban már gyökeret eresztett őszi program célja, hogy a nyári szünet után játékos, versenyszerű formában frissítse és mélyítse el a gyerekek közlekedésbiztonsági ismereteit.

KolorTV élőben

Programajánló

Sárközi Gyula Társulat: Habiszti – csak azért is élünk és táncolunk

Egressy Béni Művelődési Központ

Születésfa-avató ünnepség

Völgy park, Anyaság-szobor melletti terület

Ötpróba úszónap a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Idősek világnapja Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Idősek hava: Pódiumbeszélgetés Feledi Jánossal

Egressy Béni Művelődési Központ klubterem

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk