https://kolorline.hu/Kolorcity Kazincbarcika SC – Új vezetőedzővel kezdték meg a felkészülést

Kolorcity Kazincbarcika SC – Új vezetőedzővel kezdték meg a felkészülést

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Új vezetőedzővel kezdte meg június 21-én a következő szezonra való felkészülést a Kolorcity Kazincbarcika SC. A csapat irányításával Varga Attila, UEFA Pro Licences edzőt bízta meg a klubvezetés.

Az ötvenegy éves szakember korábban labdarúgóként is bizonyított, hiszen az Újpest csapatával magyar bajnok, Magyar Kupa és Szuper kupa-győztes is volt. Edzőként első ízben a BKV Előre utánpótlását irányította 2007-től, ezt követte 2010-ben az NB3-as Rákosmenti KSK, valamint 2013-ban az akkor még szintén harmadosztályú Soroskár vezetőedzője lett. Ott azonnal bajnoki címet is ünnepelhetett, azonban a Ceglédi VSE elleni osztályozón nem sikerült továbbjutásuk. A következő bajnoki idényben Varga Attila ismét bajnok lett a Soroksárral és 2015-ig a másodosztályban irányította a csapatot. Egy rövid mezőkövesdi kitérő után a sportszakember ismét azt a feladatot kapta, hogy az akkor NB III-as Ceglédet magasabb osztályba juttassa, ez a 2015/2016-os bajnokságban rögtön sikerült is neki. 2017-ben az NB II-es Siófok vezetőedzője lett, itt az utolsó előtti pozícióból tartotta bent a tizenharmadik helyen a Balaton-partiakat. 2019 márciusában a harmadosztályú Gyöngyösi AK-nál látta el a szakmai vezetői és vezetőedzői feladatokat, itt ekkor a csapat bentmaradása volt az egyetlen reális cél, természetesen a Gyöngyös a következő évet is az NB III-ban kezdte meg. A férfi futball után Varga Attila a női fociban is bizonyított, hiszen 2019 decemberétől 2021 januárjáig a bajnokságban megszerzett sikerek mellett az MTK csapatával egy Jet-Sol Női Liga teremtorna győzelem is nevük mellé került.
A tréner munkáját a korábbi román válogatott labdarúgó Sorin Cigan segíti majd, mint másodedző. Sorin Cigan labdarúgóként Magyarországon is bizonyított, hiszen a Ferencváros, az Újpest meghatározó játékosa volt a 90'-es évek elején, mely csapatokkal három egymást követő szezonban nyerte el a Magyar Kupát (Újpest: 1991/1992; Ferencváros: 1992/1993, 1993/1994). A kapusedzői feladatokat változatlanul Botló Ádám látja el a csapatnál.
A Kolorcity Kazincbarcika SC kerete nagyban átalakult az első edzést megelőzően, a csapat eddig a következő érkezőkkel számolhat a 2021/2022-es szezonban: Laczkó Milán, Talabér Attila, Megyeri Gábor, Ur László, Dvorschák Gábor, Szemere Balázs, Süttő Attila, Kálmán Szilárd, Kovács Dávid, Fila Károly, Kristófi Sándor, Ádám Ferenc, Magyar Máté, Márton András, Keményffy Máté, Czár Máté, Vladul Stefan (FC Dabas).

Fontos, hogy a felkészülési mérkőzések nem zárt kapusak, így a helyszínen várják a szurkolókat, azonban a mérkőzések látogatására vonatkozó hatályban lévő kormányrendelet értelmében csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a stadion területére, melyet a rendőrség ellenőrizni fog.

További felkészülési mérkőzések:

Július 3. Nyíregyháza Spartacus FC - Kolorcity Kazincbarcika SC
Július 7. Termálfürdő Tiszaújváros FC - Kolorcity Kazincbarcika SC
Július 14. Kolorcity Kazincbarcika SC – DVTK II
Július 17. Vasas - Kolorcity Kazincbarcika SC
Július 21. Kolorcity Kazincbarcika SC – Tállya KSE
Július 24. Kisvárda- Kolorcity Kazincbarcika SC

További híreink

Sisi és a gobelinek – interaktív délután a könyvtárban

Dátum: 2026. ápr 26. 14:00

Interaktív foglalkozást tartott a Kazincbarcikai Gobelin Öltögetők Köre április 22-én az Egressy Béni Városi Könyvtárban. A programon Erzsébet királyné, Sisi életét idézték meg, miközben a résztvevők a témához kapcsolódó gobelineket is megismerhették.

Ovicsalogató Kazincbarcikán – Közeleg az óvodai beiratkozás 

Dátum: 2026. ápr 26. 08:00

Közeledik az óvodai beiratkozás időpontja. A Kazincbarcikai Összevont Óvodák városi intézményeibe idén április 27-én és 28-án lehet beíratni az óvodaköteles gyermekeket. A felkészülést április 20-án nyílt nappal segítették: a leendő ovisok és szüleik betekinthettek az intézmények mindennapjaiba.

Pontyokkal gazdagodtak a barcikai tavak

Dátum: 2026. ápr 25. 20:00

Sikeresen lezajlott a tavaszi haltelepítés Kazincbarcika horgászvizein: a Barcika Park Nonprofit Kft. összesen 1700 kilogramm háromnyaras pontyot helyezett ki a város tavaiba.

A Diákolimpia döntőjébe jutott a Pollack röplabdacsapata

Dátum: 2026. ápr 25. 18:56

A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola fiú röplabdacsapata első helyen végzett a Diákolimpia IV. korcsoportos országos elődöntőjén, így kivívta a részvételt az országos döntőbe.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Egressy Béni Művelődési Központ

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk