https://kolorline.hu/Gőzerővel készülnek a bajnoki szezonra

Gőzerővel készülnek a bajnoki szezonra

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Már javában tart a Kolorcity Kazincbarcika SC NBIII-as labdarúgócsapatának felkészülése. Mint ismeretes Varga Attila személyében új vezetőedzővel vág neki a csapat a bajnokságnak.

A tréner munkáját a korábbi román válogatott labdarúgó Sorin Cigan segíti majd, mint másodedző. A Kolorcity Kazincbarcika SC csapata teljesen átalakult, az elmúlt két hétben Nagy János Patrik és Székely Krisztián érkeztek a kék sárgákhoz.

Varga Attila vezetőedző kiemelte, hogy elsősorban a folyamatos gyakorlás a fontos, nem pedig az edzőmérkőzéseken elért eredmények. Továbbá hozzátette, hogy két fő még hiányzik a keretből, akikkel csatár poszton szeretnének erősíteni.

A Kolorcity Kazincbarcika SC labdarúgói edzőmérkőzés keretében július 21-én szerdán 19:00 órától a Tállya csapata ellen lépnek pályára, majd július 24-én szombaton a Kisvárda csapatához látogatnak.
 

További híreink

Esküvők a Mezeyben – népszerű Kazincbarcika új házasságkötő terme a párok körében

Dátum: 2026. máj 24. 11:28

Kazincbarcikán tavaly nyáron a Mezey István Művészeti Központ vált az egyik hivatalos esküvői helyszínné, és az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján a párok gyorsan meg is kedvelték az új környezetet. Az újragondolás mögött az a városi törekvés állt, hogy a polgári szertartások modernebb, ünnepélyesebb formát kapjanak, miközben a különböző igényekhez igazodó helyszínek álljanak rendelkezésre.

A városszépítők a jövőért – 40 óvodai magaságyást építettek a gyerekeknek

Dátum: 2026. máj 24. 10:30

Összesen 40 magaságyást alakítottak ki a Kazincbarcikai Összevont Óvodák intézményeinek, valamint két egyházi fenntartású óvodának az udvarán a környezettudatosság jegyében a Kazincbarcikai Városszépítő Egyesület tagjai. A szervezet már második évben szerepelt sikeresen a Start a jövőért! című pályázaton. A tavalyi iskolai magaságyás-telepítő mozgalom után idén az óvodák is sorra kerülhettek. A városszépítők a kicsikkel együtt ültettek haszonnövényeket az új ágyásokba, az összesen 300 palánta egy részét pedig a BorsodChem Zrt. támogatásával szerezték be.

Telibe Grease! – Elsöprő musicalélmény a Szalézi diákszínpadának előadásában

Dátum: 2026. máj 23. 17:00

Május 21-én újra üdítő és mozgalmas zenés-táncos show örvendeztette meg a Don Bosco Sportközpont lelátójára sereglett publikumot Kazincbarcikán. A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákszínpada a tavalyi Mamma Mia! ovációja után ezúttal az ikonikus Grease-t adta elő — a nyárkezdéshez illően energikusan és mesterien. A diákszínpad rendezője, Vassné Szokircsák Diána tanárnő újra boldogan nyugtázta növendékei hangos közönségsikerét.

Közösen ünnepelték a gyereknapot a kazincbarcikai ovisok

Dátum: 2026. máj 23. 13:00

Idén második alkalommal ünnepelték együtt a gyereknapot a Kazincbarcikai Központi Óvodák tagintézményei a Mezey István Művészeti Központ udvarán. Az ovisokat izgalmas, kreatív és sportos feladatok, minikoncert és ajándékok várták.

KolorTV élőben

Programajánló

Vidám gyermeknapok a könyvtárban

Egressy Béni Városi Könyvtár

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Gyermeknap május 30-án a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Erős emberek nemzetközi versenye Kazincbarcikán

Don Bosco Sportközpont parkolója

Nyitott szertárkapuk gyermeknapon

Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk