https://kolorline.hu/Galagonya Citerazenekar – Öt díjjal tértek haza Mezőtúrról

Galagonya Citerazenekar – Öt díjjal tértek haza Mezőtúrról

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Mezőtúri Szivárvány Népzenei Egyesület szervezésében július 18-án tartották meg a III. Nemzetközi Citerazenekari Fesztivált Mezőtúron. A kazincbarcikai Galagonya Citerazenekar öt díjjal tért haza a rendezvényről.

A határon innen és túlról résztvevő citeraegyüttesek és -zenekarok három kategóriában mérhették össze tudásukat: a tradícionális, hagyományőrző citerazenélésben, magyar népdalok, népdal-összeállítások előadásával; innovatív kategóriában, a népzene szabályait tiszteletben tartó, de a tovább fejlődés útját járó, megújuló citerazenélés, magyar népdalok és feldolgozások előadásával, harmonizált kísérettel; valamint az unikum kategóriában, szabad stílusban, kötetlen formában, az eddigi műfaji korlátokból kilépve zeneileg értékes citerazenéléssel, bármilyen zenedarab előadásával.A kazincbarcikai együttes az utóbbi két kategóriában indult, és mindkettőt meg is nyerte.
Valamennyi kategóriában a zsűri által kiválasztott legjobbak Fesztivál-díjban részesültek, amelyet szintén bezsebeltek a Galagonyák.

Galagonya

A felkért zsűri nem kisebb nevekből állt, mint Hajdú Ágota ének-népzene tanár, etnográfus, a gyermek népzenei oktatás módszertanának szakértője, a nyíregyházi Vikár Sándor Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola citera- és népdalének tanára; Birinyi József, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett hangszeres előadóművész, a Filharmónia hangszeres szólistája, néprajz- és népzenekutató, népi hangszerkészítő, a citeraoktatás módszertanának kialakításában meghatározó oktató, televíziós rendező, producer, sokszoros nívódíjas; és Bódi György, a Pannónia citerazenekar művészeti vezetője, aki szívesen foglalkozik népzenei feldolgozások citerazenekari hangszerelésével és klasszikus zenei átiratok készítésével.
A fesztiválon a tradícionális és az innovatív kategória versenyzői részére alkalom nyílt KÓTA Aranypáva Népzenei Térségi és Országos Minősítő fokozat megszerzésére is, amelyben a legrangosabb, országos Aranypáva - díjat nyerte el a kazincbarcikai zenekar: dr. Szilágyi Szabolcs, Darvasné Kovács Katalin, Galán Mihály, Heidrich Marysol, Lóska Renáta, Molnár Edina, Scserbin János és Tóth Mária.

Galagonya

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk