https://kolorline.hu/Már a fejét is meg tudja tartani Zsombi

Már a fejét is meg tudja tartani Zsombi

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Burinda Zsombor kazincbarcikai kisfiú, akiről már sokat hallhattunk, gerinceredetű izomsorvadás legsúlyosabb változatával született 22 hónappal ezelőtt. A család azóta már sikeresen összegyűjtötte a gyógykezeléshez szükséges több mint 700 millió forintot, így márciusban megtörtént a beavatkozás.

Az SMA beteg Zsombi csaknem 5 hónapja kapta meg génterápiás kezelést. A kisfiú a harmadik magyarországi gyermek Zente és Levente után, akiért az egész ország összefogott, hogy lehetővé váljon számára a világ egyik legdrágább kezelése. Zsombor azóta lassan, de bizonyos területeken észrevehetően fejlődik. Burinda Szabina a kisfiú anyukája a KolorTv stábjának meg is mutatta, hogy Zsombi akár fél percig is meg tudja tartani a fejét. Amióta önállóan ül, azóta a világ is kinyílt előtte, ugyanis a kezelés előtt az ülés nem ment.

Zsombi kedvenc játékai a labda és a plüs kocka, amiket előszeretettel dobál. Kezeit már tudatosan használja. A heti négyszeri torna nem maradhat el, így folyamatosan erősödik a gerince és a tartása is. Burinda Zsombor szülei szeretnék ha a kisfiú az év végére stabilan tudna ülni és a fejét is biztonságosan tartaná. Addig is sok-sok tornára van szükség, hogy izmai továbbra is jó ütemben fejlődjenek.

 

További híreink

Erdei Zsolt tartott edzést a Don Bosco iskola diákjainak

Dátum: 2026. jún 10. 15:00

Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó tartott edzést június 9-én a Don Bosco iskola udvarán. A diákok közösen mozoghattak a legendás sportolóval, aki a boksz alapjai mellett a kitartásról, a fegyelemről és a sport nevelő erejéről is beszélt.

Nő a létszám, érkeznek az eredmények – eredményes szezont zárt a Delfin Klub

Dátum: 2026. jún 10. 09:37

Az új Vízi Komplexumba költözés óta folyamatosan nő a KSK Delfin Vízisport Klub taglétszáma, miközben az egyesület sportolói egyre eredményesebben szerepelnek a versenyeken. A KolorTV Háttér című műsorában Halász Béla, a klub elnöke az elmúlt szezon tapasztalatairól, a nyári tervekről és a klubot érintő, időközben lezárult vizsgálatról is beszélt.

Kazincbarcikának kell a legnagyobb összeget fizetnie az országban, a város támogatási kérelmet nyújt be

Dátum: 2026. jún 09. 15:54

A Pénzügyminisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a rendelettervezetet, amely meghatározza a települési önkormányzatok 2025. évi helyi iparűzési adóbevétel-többlete alapján teljesítendő befizetési kötelezettségeket. Kazincbarcikának 787 millió forintot kell befizetnie június 30-ig, amellyel a város első helyen szerepel az országos listán.

Pingvintánc, díjátadó és musicalrészlet Kazincbarcika pedagógusünnepén

Dátum: 2026. jún 09. 12:52

Az Egressy Béni Művelődési Központban köszöntötték június 8-án a pedagógusokat a városi pedagógusnapi ünnepségen. Az eseményen átadták a hagyományos elismeréseket, valamint köszöntötték az Arany- és Gyémánt Díszoklevélben részesülő pedagógusokat. A „Kazincbarcika Város Közneveléséért” kitüntető díjat idén Somogyiné Bukszár Klára vehette át.

KolorTV élőben

Programajánló

Élj SZERtelenül!

Don Bosco Sportközpont melletti terület

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk