https://kolorline.hu/Kiállítás nyílt a városi könyvtárban

Kiállítás nyílt a városi könyvtárban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kiállítás nyílt az Egressy Béni Városi Könyvtárban augusztus 9-én hétfőn. A „Barnabás meséi” című kiállításon Telegdi Ágnes író, természetfotós, azonos című könyvsorozatának fotókellékeit tekinthetik meg az érdeklődők.

Különleges mini mesevilág várja a látogatókat a városi könyvtárban. Telegdi Ágnes kiállítását Molekné Kőrösi Beatrix, az Egressy Béni Városi Könyvtár vezetője nyitotta meg. Az eseményen egy korábban meghirdetett, a kiállítással kapcsolatos rajzverseny győzteseit is díjazták.

A kiállított fotókellékek 1:12-es méretűek. Ahhoz, hogy hitelesek legyenek a képkeretekben megalkotott jelenetek, mindennek, ami abban szerepel azonos mértékben kell lekicsinyítve lennie, tehát az arányoknak egyezniük kell – árulta el Telegdi Ágnes, aki hozzátette, hogy bár a meséknél az illúziókeltés a cél, de ezeknek az illúzióknak hitelesnek kell lenniük.

A „Barnabás meséi” című könyvekben egy mackó család mindennapjait jeleníti meg az író, mind szövegben mind a kiállított fotókellékeken. Telegdi Ágnes igyekszik történeteiben olyan emberszabásúra faragni a macikat, hogy az ő környezetükön keresztül a gyerekek még inkább meg tudják érteni a világot. A kiállítás szeptember végéig lesz megtekinthető az Egressy Béni Városi Könyvtár bejárata előtt.

 

További híreink

Újra a kazincbarcikai Jávori István lett a magyar Wikipédia szócikk-karbantartó bajnoka

Dátum: 2026. júl 23. 18:57

Az idén 23 éves magyar Wikipédia kapcsán két versenyen is dobogós helyezést ért el Kazincbarcika nyugalmazott pedagógusa, Jávori István. A közösségi enciklopédia helyi megerősített szerkesztője a 2026-os Karbantartó versenyen első, míg a Közép- és kelet-európai (CEE) tavasz nevű szócikkíró megmérettetésen második helyezést ért el. A szerkesztő külön lokálpatrióta érdeme, hogy több mint 700 szócikkéből 35 Kazincbarcikához köthető.

Megújult a Sporttanács – Továbbra is a klubvezetők döntenek a sporttámogatások szakmai elosztásáról

Dátum: 2026. júl 22. 11:03

Új összetételben tartotta első ülését a kazincbarcikai Sporttanács a Kazincbarcikai Vízi Komplexumban. A testület elnökévé egy évre Tóth Milánt, a Vegyész Röplabda Club Kazincbarcika sportigazgatóját választották, az ülésen pedig aláírták az idei támogatási szerződéseket is. Bár a Sporttanács működése több ponton megújult, legfontosabb feladata változatlan maradt: a helyi sportszakemberek közösen tegyenek javaslatot a város sporttámogatásra biztosított önkormányzati forrásainak felhasználására.

Újabb épület bontása kezdődött Herbolyán

Dátum: 2026. júl 22. 10:27

Július 22-én újabb romos épület bontása kezdődött meg Herbolyán. A munkálatokat végző cég várhatóan több napon keresztül dolgozik majd a helyszínen. Az önkormányzat az érintettek türelmét és megértését kéri a bontás idejére.

A háttérből a reflektorfénybe: Pálinkó Gábor kapta idén a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat

Dátum: 2026. júl 20. 10:27

Három évtizede dolgozik a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatalban, mégis úgy érzi, a köztisztviselők munkája sokszor észrevétlen marad. Idén azonban ő állhatott a figyelem középpontjába: Pálinkó Gábor informatikus, rendszergazda vehette át a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjat a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából.

KolorTV élőben

Programajánló

A város működik - könyvbemutató

Kazincbarcikai Vízi Komplexum konferenciaterme

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk