https://kolorline.hu/Teltházas koncertet adott St. Martin

Teltházas koncertet adott St. Martin

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Telt ház előtt adott koncertet a Kolorfesztivál Light hétfői napján St. Martin a Szent Család templomban. A pánsíp- és szaxofonművész az ismert zenék mellett, új szerzeményekkel is szórakoztatta a közönséget.

A Kolorfesztivál Light első napján a Szent Család templomba várták a fesztivál szervezői azokat a zeneszerető érdeklődőket, akik szeretik a pánsíp és a szaxofonmuzsikát. St.Martin nem először látogat el a térségbe, hiszen az elmúlt néhány évben több alkalommal is adott nagysikerű koncertet akár a Kolorfesztivál programjai között. A hétfő esti zenei utazásban a koncert közönsége a régi ismert darabok mellett, új szerzeményeket is hallhatott.

 A zenész a koncert előtti interjújában elmondta, hogy a pandémia időszaka alatt is folyamatosan dolgozott, így két új albumra való zenei anyagot is sikerült összeálltani.

 St. Martin kiemelkedő zenei pályafutása, valamint széles körű kreatív és jótékonysági tevékenysége elismeréseként 2014-ben a magyar állam által adományozható legmagasabb, A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. A zenésszel készült hosszabb interjút a KolorTv youtube csatornáján tekinthetik meg.

További híreink

„Emlék-képek Balla Árpádról” – az elhunyt igazgató emléktárlata a Gimi Galériában

Dátum: 2026. okt 13. 18:57

Október 7-én nyílt meg a Szalézi Ferenc Gimnázium idén elhunyt igazgatójának, Balla Árpádnak emléket állító kiállítás az intézmény Gimi Galériájában. A válogatás címe lényegre törően és kifejezően: „Emlék-képek Balla Árpádról. A gyűjtemény ugyanakkor nemcsak fényképeken és emlékeken keresztül idézi fel az igazgatót, hanem személyes történeteken, közös élményeken és a hozzá kapcsolódó emberi kapcsolatokon keresztül is közelebb hozza őt a látogatókhoz.

Kazincbarcikai bronzérem az V. Koguma Karate Kupán

Dátum: 2026. okt 13. 15:23

Magyar Marcell bronzéremmel tért haza.

Befejeződött az Egressy Béni Művelődési Központ energetikai korszerűsítése

Dátum: 2026. okt 13. 14:24

Befejeződött az Egressy Béni Művelődési Központ energetikai korszerűsítése

Helyi szociális alapszolgáltatás fejlesztése Kazincbarcikán

Dátum: 2026. okt 13. 14:23

Helyi szociális alapszolgáltatás fejlesztése Kazincbarcikán

KolorTV élőben

Programajánló

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk