https://kolorline.hu/A kazincbarcikai Tóth Anna bronzérmes lett a világbajnokságon

A kazincbarcikai Tóth Anna bronzérmes lett a világbajnokságon

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Hat fiatal magyar atlétának is szurkolhattunk a Kenya fővárosában, Nairobiban megrendezett U20-as világbajnokságon. Közülük a kazincbarcikai Tóth Anna szerepelt a legjobban, aki a harmadik helyen ért célba 100 méteres gátfutásban.

Tóth Anna első magyar női sprinterként futhatott döntőt az U20-as világbajnokságok történetében, ráadásul alig 17 évesen sikerült véghezvinnie ezt a történelmi tettet. A fiatal tehetség az elődöntőben 13.46-ra javította egyéni legjobbját, és ezúttal is kitett magáért.

Anna végig koncentráltan futva megközelítette egyéni csúcsát (13.58), amivel egy gyönyörű bronzérmet szerzett. A verseny egyik nagy esélyese, Ditaji Kambundji a táv közepénél beleakadt az egyik gátba, amivel magával rántotta a lengyel Weronika Barczot – ez, valamint a szlovák Viktória Forster bukása segítette a minél eredményesebb szereplést. A győzelem a jamaicai Ackera Nugenté lett, aki 12.95-ös idejével kiemelkedett a mezőnyből, mögötte az észt Anna Maria Millend és a magyar atléta ért célba.

Forrás: atletika.hu

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk