https://kolorline.hu/Jelenléti oktatással kezdődik a tanév

Jelenléti oktatással kezdődik a tanév

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Az Emmi tájékoztatása szerint miután a koronavírus elleni sikeres védekezésnek és a magas átoltottságnak köszönhetően nincsenek érvényben szigorú korlátozások a mindennapi életben, így az óvodákban és iskolákban sem írnak elő ilyen intézkedéseket.
Fontos azonban, hogy a szülők ne vigyenek közösségbe olyan gyereket, aki koronavírusos tüneteket mutat, és a köznevelési intézmények fordítsanak fokozott figyelmet az alapvető egészségvédelmi szabályokra - közölte a minisztérium.
Erről levelében tájékoztatta a köznevelési intézményeket Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
A mostani tanévkezdés jóval biztonságosabb lesz, mint az egy évvel ezelőtti volt, hiszen a pedagógusok döntő többsége be van oltva, és a 12 év feletti diákok közül is 168 ezren felvették az oltást – tették hozzá.
A kormány célja, hogy az iskolák továbbra is zavartalanul, jelenléti oktatásban működjenek, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyerekeknek is ez a legjobb. „Ezért továbbra is az oltást javasoljuk, mind a diákok, mind a pedagógusok védelme érdekében" – áll az Emmi közleményében.
Az iskolai hiányzásokra a normál szabályok vonatkoznak, az intézményvezető joga eldönteni, mely esetben tekinti igazoltnak a diák távolmaradását - írták.
„Mivel a 12. életév betöltését követően elérhető a koronavírus elleni védőoltás, osztályra, csoportra vagy egész feladatellátási helyre vonatkozó tanügyi intézkedés főszabály szerint csak az óvodában vagy az általános iskola 1-6. évfolyamán, valamint a fejlesztő nevelés-oktatásban történik” - tudatta a minisztérium.

Forrás: MTI

További híreink

Több városrészben is áramszünet lesz jövő héten Kazincbarcikán

Dátum: 2026. júl 04. 08:00

Július 6. és 10. között több kazincbarcikai utcában is szünetel majd a villamosenergia-szolgáltatás tervezett hálózat-karbantartási munkák miatt. Az MVM Émász Áramhálózati Kft. összesen kilenc körzetet érintő áramszünetet jelentett be.

Orvosi kinevezések és rangos elismerések – így ünnepelték a Semmelweis-napot Kazincbarcikán

Dátum: 2026. júl 03. 08:51

Az egészségügyben dolgozók áldozatos munkája előtt tisztelgett Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Kazincbarcikai Kórház a június 30-án, az Egressy Béni Művelődési Központban rendezett Semmelweis-napi ünnepségen. A Kazincbarcika Város Egészségügyéért díjat ezúttal dr. Marosfalvi Ágnes osztályvezető főorvos vehette át.

Koncertek, újdonságok és egész napos programok – érkezik a XII. Kolorfesztivál

Dátum: 2026. júl 01. 16:30

Hat napon át ismét fesztiválhangulat tölti meg Kazincbarcikát. Augusztus 17. és 22. között a XII. Kolorfesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, kulturális és családi programokkal, valamint több újdonsággal várja a látogatókat. Az idei fesztivál nemcsak a megszokott esti élményeket kínálja, hanem nappali programokkal, kibővített helyszínekkel és új szolgáltatásokkal is készül.

Hat társasházi ingatlan együttes értékesítésére írt ki versenytárgyalást a Barcika Szolg Kft.

Dátum: 2026. júl 01. 15:33

A Barcika Szolg Kft. nyilvános versenytárgyalást hirdetett a Kazincbarcika belterületi ingatlan-nyilvántartásban 2615/A/1–2615/A/6 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, összesen hat társasházi ingatlan együttes értékesítésére. A pályázat célja olyan befektető megtalálása, aki a meglévő funkciók megőrzése mellett hosszú távon is hozzájárul az ingatlanegyüttes megújulásához és hasznosításához. (x)

KolorTV élőben

Programajánló

KolorFund 2026 — vállalkozói konzultáció

Mezey István Művészeti Központ

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk