https://kolorline.hu/Idén is támogatja a sportegyesületeket a kazincbarcikai önkormányzat

Idén is támogatja a sportegyesületeket a kazincbarcikai önkormányzat

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2021-ben is meghirdette a kazincbarcikai sportegyesületek pályázati úton történő támogatására vonatkozó pályázatát 6 millió forintos keretösszegre. Erre a nem látványcsapat-sportágakhoz tartozó városi sportegyesülek adhatták be pályázataikat. A pályázat elbírálása július 29-én megtörtént, az ünnepélyes támogatási szerződésaláírásra szeptember 3-án került sor.

Az alírásokat megelőzően Kovács László, az önkormányzat sportért felelős tanácsadója köszöntötte az egyesületek vezetőit. Kiemelte, hogy a kazincbarcikai sportéletben szerencsére nem okozott törést a pandémia, és örömét fejezte ki, hogy az önkormányzat a járványügyi helyzet okozta nehézségek ellenére is biztosította a támogatást.

Szotka Péter és Kovács László

Szitka Péter polgármester elismerését fejezte ki a sportegyesületek eredményességéért és látványos fejlődésükért. Elmonda, hogy a jövőben szeretné a támogatási összeg bővítését, az eddig is kiválóan működő együttműködés még szorosabbá tételét, valamint felajánlotta az önkormányzat segítségét az egyesületeknek.

 Az elnyert pályázati támogatások:
Barcikai Tenisz Klub 800 000 Ft
Kerékpár Klub Kazincbarcika 500 000 Ft
Küzdő Sportegyesület 300 000 Ft
Kazincbarcikai Íjász Egyesület 350 000 Ft
Kazincbarcikai Vegyész Teke Sportegyesület 600 000 Ft
Military Sport Klub 200 000 Ft
Modellmix Kazincbarcikai Modellező Egyesület 250 000 Ft
Perem Sziklamászó Egyesület 500 000 Ft
Sportélet Egyesület 150 000 Ft
TriKolor Kazincbarcikai Triatlon Sportklub 500 000 Ft

Szepesi

Viszoczki

sportvezető

sportvezető

Nagy Attila

sportvezető

sportvezető
Fotók: Pálinkó Gábor

Az elnyert pénzkeretet az egyesületek sportlétesítmények bérleti díjára, a sportegyesületek mûködési támogatására, valamint a sportrendezvények szervezésének költségeire fordíthatja.
A 6 millió forintos pályázati keretből megmaradt összeget Kazincbarcika Város Önkormányzata a sportegyesületek által benyújtott év közbeni esetleges igények finanszírozására fordítja majd.

További híreink

A Kincsem Napközi fiataljai jártak a KolorTV-ben

Dátum: 2026. máj 23. 09:49

A Kincsem Napközi fogyatékossággal élő ellátottjai látogattak el gondozóikkal szerkesztőségünkbe, hogy megnézzék, mi történik a kulisszák mögött. A kincsemesek olyan eszközökkel is találkoztak, amelyeket a nézők általában nem látnak.

Mentők napja – A Kazincbarcikai Mentőállomás dolgozóit köszöntötte a város 

Dátum: 2026. máj 22. 17:39

Több mint egy évtizede hagyomány Kazincbarcikán, hogy a város vezetése köszönti a helyi mentőállomás dolgozóit, elismerve ezzel áldozatos munkájukat. Idén május 21-én rendezték meg az ünnepséget az Ambrózia étteremben, ahol Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester tolmácsolta a város háláját a mentődolgozóknak.

Május 23-án megnyit a kültéri medence a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. máj 22. 16:55

A pünkösdi hétvégére időzítve nyitja meg kültéri medencéjét a Kazincbarcikai Vízi Komplexum: május 23-tól már a szabadtéri úszás lehetősége is várja a vendégeket. A létesítmény üzemeltetője, a Barcika Art Nonprofit Kft. szerint ez egy fontos átmeneti időszak kezdete, hiszen a város hosszabb távú célja továbbra is egy korszerű, modern strand kialakítása.

Ipari park, hídfelújítás, kamerabővítés — több fontos ügy kerül a testület elé jövő héten

Dátum: 2026. máj 22. 15:31

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete május 28-án (csütörtökön) 8 órától tartja soron következő ülését. A tanácskozáson több, a város működését és jövőbeni fejlesztéseit érintő fontos napirend kerül a képviselők elé.

KolorTV élőben

Programajánló

Vidám gyermeknapok a könyvtárban

Egressy Béni Városi Könyvtár

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Gyermeknap május 30-án a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Erős emberek nemzetközi versenye Kazincbarcikán

Don Bosco Sportközpont parkolója

Nyitott szertárkapuk gyermeknapon

Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk