https://kolorline.hu/XX. Kovács Aladár-Simon József Emlékverseny

XX. Kovács Aladár-Simon József Emlékverseny

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

XX. alkalommal rendezték meg a Kovács Aladár-Simon József Emlékversenyt a Kazinczy Ferenc Tagiskolában. A szeptember 4-ei nemzetközi egyéni rapid értékszám szerző sakkverseny a legjobbak pénzjutalomban is részesültek.

Az emlékverseny célja a sakk népszerűsítésén túl, a két versenyzőnek méltó emlék állítása, hiszen sok neves versenyzőt neveltek és több borsodi csapatban is sikeresen versenyeztek. A verseny fővédnöke Szitka Péter Kazincbarcika város polgármestere, házigazdája pedig Tóth Csaba a Kazincbarcikai Városi Sakk Club elnöke volt.
Az „A” csoportban és a „B” csoportban mintegy húsz egyesülettől, összesen 105 versenyző vett részt az emlékversenyen, akik a kilencfordulós svájci FIDE rendszerben, kétszer tíz perben bizonyíthatták tudásukat. A résztvevők között voltak ifjú tehetségek és rutinos szeniorok is.
A verseny legjobbjai pénzjutalomban részesültek. Mindkét csoport bajnoka kupát is kapott továbbá az első három helyezett érem és oklevél díjazásban is részesült. Az emlékverseny végén különdíjakat is osztottak. A legjobb női ifi és senior versenyző, a legjobb nem FIDE-s és a legjobb KVSC játékos tárgyjutalmat vehettet át.

Eredmények:
http://chess-results.com/tnr572722.aspx?lan=1
http://chess-results.com/tnr572723.aspx?lan=1

 

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk