https://kolorline.hu/A Magyar Birkózó Szövetség centenáriumi díszoklevelét kapta Kazincbarcika

A Magyar Birkózó Szövetség centenáriumi díszoklevelét kapta Kazincbarcika

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Magyar Birkózó Szövetség centenáriumi díszoklevelét vette át Szitka Péter polgármester, aki egyébként a KVSE birkózó szakosztályának egykori elnöke is volt. A Magyar Birkózó Szövetség elnökségi tagja, egyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Birkózó Szövetség elnöke Deák-Bárdos Mihály Kazincbarcika Város Önkormányzatának, valamint a szakosztály működésében kiemelkedő munkát végzőknek szintén megköszönte a sportág fenntartásáért és fejlesztéséért végzett áldozatos munkáját.

Az elnök ünnepi beszédében kiemelte, hogy Kazincbarcika sokat tett azért, hogy a birkózás fennmaradjon, és az utánpótlás is biztosítva legyen a jövőben is. Háláját fejezte ki Kazincbarcika Város Önkormányzatának, a birkózást választó mestereknek, edzőknek, versenyzőknek, diákoknak, szüleiknek, a támogatóknak és a szurkolóknak egyaránt.
– Büszkék vagyunk városunk egyik legrégebbi sportszakosztályára. Hosszú évek óta öregbítik városunk és az ország hírnevét is, nem kis szerepet vállalva abban, hogy településünk elnyerte a Nemzeti Sportváros címet. Folyamatosan kerestük és keressük a lehetőséget, hogy a sportolóink méltó körülmények között tarthassák edzéseiket. Az elkövetkező időszakban a Kazinczy Ferenc Tornacsarnok fejlesztése van napirenden, ugyanis a város az elnyert támogatások által a tervek szerint jövőre egy a súlyemelők és a birkózók számára otthont adó teremrésszel bővítheti a létesítményt – mondta el az elismerés kapcsán Szitka Péter polgármester.
Centenáriumi díszoklevelet kapott még Kerekes Ottó, a KVSE elnöke; Forgács Gyula, az ORSZAK-Borsod Kft. ügyvezetője, mint támogató; Kónya Lajos vezetőedző; Csepregi György edző, Ördög István egykori versenyző; valamint Fodor Pál technikai vezető.
A helyi birkózó szakosztály 1957-ben alakult Tóth János szakosztályvezető, Filácz Gyula vezető edző és Munkácsy Dezső vezetésével. Az elmúlt néhány esztendőben Kónya Lajos vezetőedző, Csepregi György edző és Fodor Pál technikai vezető az alapokról kezdték újból felépíteni az utánpótlást, ezért már óvodás kortól próbálják megszerettetni a birkózást. A birkózó szakosztály a 2010-es évektől kezdett újból erősödni, ez köszönhető a sportág-támogatási rendszernek, és Kazincbarcikai Önkormányzat által biztosított infrastruktúrának.
Ezek eredményekben is megmutatkoztak, 2012-ben Kónya Lajos veterán világbajnok lett, 2014-ben Lagzi Kovács Bendegúz felnőtt országos bajnokságot nyert. Ez biztatást adott a fiatal versenyzőknek, és az utóbbi években szép eredményeket értek el a korosztályos országos versenyeken. Kiemelendők az alábbi versenyzők: Kiss Bence ezüst és háromszoros bronz-, Pál-Kutas Levente háromszoros bronz-, Pásztor Martin arany-, Balogh Ferenc ezüst-, Kerekes Viktor bronz-, Szeifert Zoé bronzérmes, Pál-Kutas Réka országos ötödik helyezett, valamint a Pollack Mihály Általános Iskolával együttműködve több Országos Diákolimpiai csapat­érem megszerzése is említésre méltó.
A szakosztály az anyagi és infrastrukturális feltételei mellett alapvetően utánpótlás nevelő műhely, kezdve az óvodás birkózástól és alapozva főleg az általános iskoláskorú gyerekekre.  Természetesen idősebb korúak is látogatják edzéseiket.
A KVSE évente 170-210 fős versenyzői létszámokkal rendezi a régió legnagyobb birkózó versenyeit Munkácsy Dezső egykori kiváló edző tiszteletére.

További híreink

Adóbefizetési határidő közeleg – április 15-ig kell teljesíteni

Dátum: 2026. ápr 07. 08:00

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete februári döntése alapján április 15-e a helyi adók első befizetési határideje. Eddig az időpontig késedelmi pótlék nélkül teljesíthető az építményadó, a kommunális adó és a településkép-védelmi adó első részlete, míg a zöldfelület-védelmi adót április 15-ig egy összegben kell megfizetni.

Tanulást ösztönző támogatás: több mint ezer jó tanuló kapja meg 

Dátum: 2026. ápr 06. 08:00

Továbbra is nagy népszerűségnek örvend a diákok körében Kazincbarcikán a tanulást ösztönző támogatás. A március 15-i határidőig több mint 750 kérelem érkezett be az önkormányzathoz, és 1000-nél is többen kapták meg a félévi teljesítményükért járó zsebpénzüket. A jó tanulmányi eredmények elismerésére a város idén is jelentős összeget különített el. A program a második félévben is folytatódik.

Bike Park – újra várja a kerékpárosokat Kazincbarcikán

Dátum: 2026. ápr 05. 20:47

A Barcika Park Nonprofit Kft. munkatársai befejezték a Bike Park tavaszi karbantartását, így a pálya ismét várja a kerékpározókat. A létesítményt Kazincbarcika Város Önkormányzata 2022-ben hozta létre a helyi sportolási lehetőségek bővítésére.

Érmekkel tértek haza a KVSE karatékái

Dátum: 2026. ápr 05. 08:00

Március 29-én, vasárnap Miskolcon rendezték meg a XII. Adamantin Kupa nyílt karateversenyt. A nemzetközi megmérettetésen a Kazincbarcikai Városi Sport Egyesület ifjú sportolói is részt vettek, és négy kategóriában is sikerült dobogós helyezést elérniük. 

KolorTV élőben

Programajánló

Áprilisi programok Kazincbarcikán

Kazincbarcika

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk