https://kolorline.hu/Diákolimpia – Mezei futóverseny körzeti döntő

Diákolimpia – Mezei futóverseny körzeti döntő

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Október 4-én rendezték meg a Diákolimpia mezei futóverseny körzeti döntőjét a Csónakázó-tó körül.

A bajnokságon összesen 118 diák vett részt. Négy korcsoportban indultak a fiúk és a lányok, valamint az iskolák II., III., IV. korcsoportos csapatai is összemérték erejüket. Az I. korcsoportosok 1 kört (kb. 900 m), a II. korcsoportos lányok 1,5, a fiúk 2 kört, a III. korcsoportos lányok 2, a fiúk 2,5 kört, a IV. korcsoportos lányok pedig 3, a fiúk 3,5 kört tettek meg a tó körül.
A csapatok eredményét a legjobb négy versenyző eredményéből számították ki.  A megyei döntőn a városi első helyezettek vehetnek részt, valamint meghívást kérhetnek a 2-3. helyezettek is. Kazincbarcikát a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola „válogatottja” képviseli a megyei döntőn, amelyet Miskolcon rendeznek meg október 21-én.

I. korcsoport: 2013-ban vagy később születtek
II. korcsoport: 2011-2012
III. korcsoport: 2009-2010
IV. korcsoport: 2007-2008

Eredmények:

I. korcsoport lány
1. Gömöri Hédi
2. Lukács Olívia
3. Balogh Lara

I. korcsoport fiú
1. Laczkó Botond
2. Fekete Ábel
3. Sípos Milán

II. korcsoport lány
1. Molnár Száva
2. Szoják Dorka
3. Mikulecz Viktória

II. korcsoport fiú
1. Kovács Benedek
2. Grégász Leonidasz
3. Sőregi Noel

III. korcsoport lány
1.Hanász Vanda
2.Mérten Luca
3.Tóth Panna

III. korcsoportfiú
1. Csirmaz Levente
2. Kubinyecz István
3. Lempochner Botond

IV. korcsoport lány
1. Csikász Panni
2. Geleta Panna
3. Bede Fanni

IV. korcsoport fiú
1. Gyebróczki Dávid
2. Angyal Péter
3. Hajtós Péter

Csapatok
II. korcsoport lány

1. Kazinczy Ferenc Tagiskola
2. Pollack Mihály Általános Iskola
3. Dózsa György Tagiskola

II. korcsoport fiú
1. Kazinczy Ferenc Tagiskola
2. Ádám Jenő Tagiskola
3. Dózsa György Tagiskola

III. korcsoport lány
1. Kazinczy Ferenc Tagiskola
2. Dózsa György Tagiskola
3. Árpád Fejedelem Tagiskola

III. korcsoport fiú
1. Árpád Fejedelem Tagiskola
2. Kazinczy Ferenc Tagiskola
3. Pollack Mihály Általános Iskola

IV. korcsoport lány
1. Szalézi  Szent Ferenc Gimnázium
2. Kazinczy Ferenc Tagiskola
3. Árpád Fejedelem Tagiskola

IV. korcsoport fiú
1. Kazinczy Ferenc Tagiskola
2. Ádám Jenő Tagiskola
3. Árpád Fejedelem Tagiskola

További híreink

Koncertek, újdonságok és egész napos programok – érkezik a XII. Kolorfesztivál

Dátum: 2026. júl 01. 16:30

Hat napon át ismét fesztiválhangulat tölti meg Kazincbarcikát. Augusztus 17. és 22. között a XII. Kolorfesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, kulturális és családi programokkal, valamint több újdonsággal várja a látogatókat. Az idei fesztivál nemcsak a megszokott esti élményeket kínálja, hanem nappali programokkal, kibővített helyszínekkel és új szolgáltatásokkal is készül.

Hat társasházi ingatlan együttes értékesítésére írt ki versenytárgyalást a Barcika Szolg Kft.

Dátum: 2026. júl 01. 15:33

A Barcika Szolg Kft. nyilvános versenytárgyalást hirdetett a Kazincbarcika belterületi ingatlan-nyilvántartásban 2615/A/1–2615/A/6 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, összesen hat társasházi ingatlan együttes értékesítésére. A pályázat célja olyan befektető megtalálása, aki a meglévő funkciók megőrzése mellett hosszú távon is hozzájárul az ingatlanegyüttes megújulásához és hasznosításához. (x)

Nyáron is folyamatosan biztosított a gyermekfelügyelet 

Dátum: 2026. jún 30. 20:46

Kazincbarcikán 2026 nyarán is ütemezetten tartanak zárva a bölcsődék és óvodák, hogy a karbantartási munkák elvégezhetők legyenek, miközben a gyermekfelügyelet a városban folyamatosan biztosított marad. A nyári zárások ideje legfeljebb öt hét lehet, a szülőket már februárban tájékoztatták a pontos rendről.

Holnaptól korábban nyit és tovább tart nyitva a kazincbarcikai temető

Dátum: 2026. jún 30. 20:34

Július 1-jétől a nyári időszakhoz igazodik a kazincbarcikai temető nyitvatartása. A nagy melegre tekintettel augusztus végéig már reggel 6 órától este 9 óráig látogatható a temető.

KolorTV élőben

Programajánló

KolorFund 2026 — vállalkozói konzultáció

Mezey István Művészeti Központ

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk