https://kolorline.hu/Molekné Kőrösi Beatrix kapta a Pro Bibliotheca-díjat

Molekné Kőrösi Beatrix kapta a Pro Bibliotheca-díjat

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Szeptember 27-én rendezték meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei könyvtárosok 15. találkozóját, melynek idén Abaújkér adott otthont. A rendezvényen adták át a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár által alapított Pro Bibliotheca-díjat is, amellyel a megye olyan könyvtárosait díjazzák, akik több éven keresztül kimagasló munkát végeznek az adott település, a megye és az ország könyvtárügyének fejlődése érdekében. Az elismerést idén Molekné Kőrösi Beatrix, a kazincbarcikai Egressy Béni Városi Könyvtár intézményvezetője vehette át Varga Gábortól, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár általános igazgatóhelyettesétől.

Molekné Kőrösi Beatrix 1988. augusztus 15-én kezdett dolgozni a putnoki könyvtárban, ahol több mint egy évtizedet töltött. Ezalatt középfokú könyvtárkezelői végzettséget, majd az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán informatika szakirányon könyvtáros diplomát szerzett. 1999. február 15-én került a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár felnőtt könyvtári részlegébe. 2002-ben informatikus könyvtáros végzettséget szerzett a Szegedi Tudományegyetemen. Szaktudásának és elhivatottságának köszönhetően 2003. január elsejével szakmai-igazgatóhelyettes-könyvtárvezető, majd 2012. október 1-jétől az önállóan működő Egressy Béni Városi Könyvtár igazgatója lett. A kazincbarcikai Városi Könyvtár életében a közbeeső időszak alatt több átszervezést vezényelt le. Egyik legnagyobb szakmai sikereként könyveli el, hogy a könyvtár visszakapta szervezeti önállóságát. Vezetése alatt az intézmény új szemléletű, korszerű könyvtárrá, tudásközponttá vált. Az informatikai fejlesztéseknek köszönhetően már 2003-tól bevezetésre került a könyvtárban a számítógépes kölcsönzési rendszer. A következő években felgyorsult a könyvtár élete. Megnövekedett a közösségi programok száma, mind a gyermek és felnőtt használókkal elmélyült a könyvtár kapcsolata. Kezdettől fogva kitűzött céljai között szerepelt a kazincbarcikai könyvtár országos vérkeringésbe történő bekapcsolása és a kollégák szakmai fejlődésének támogatása. Mára jól működő kapcsolatrendszert épített ki, előadásaival az ország több könyvtárában mutatta be a kazincbarcikai könyvtár munkáját. 2007-től több éven keresztül az Internet Fiesta szervezőbizottsága elismerésben részesítette a könyvtárat. Meghatározó szerepet vállalt a Kazincbarcikai Kistérség mozgókönyvtári ellátásának kiépítésében és működtetésében, 2007 és 2012 között a kistelepülések tekintetében sikerült elérnie a 100 %-os lefedettséget. A munkát folytatva, 2013-tól 2019-ig a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárral karöltve 31 kistelepülés könyvtári ellátását koordinálta. Az elmúlt években több publikációja jelent meg könyvtáros szakfolyóiratokban. Az általa vezetett kazincbarcikai könyvtár folyamatos fejlődését szolgálja a pályázati lehetőségek sikeres kihasználása. Az elnyert támogatásoknak köszönhetően a város és a környék lakosainak kulturális életét színesíti a könyvtár. Molekné Kőrösi Beatrix fontosnak tartja kollégái és saját maga folyamatos szakmai képzését, fejlődését, tanulását. Könyvtári szakértőként és szakfelügyelőként más könyvtárak munkáját segíti tanácsaival. Folyamatosan képezi magát, 2017-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogi szakokleveles kultúraszervező menedzser diplomát szerzett.
Szakmai elhivatottságát jellemzi, hogy 2004-től tagja a Magyar Könyvtárosok Egyesületének, 2006 és 2014 között a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Olvasószolgálati Szekció titkára, majd 2015-től napjainkig elnöke. 2006-tól minden évben önálló programmal jelent meg az Olvasószolgálati Szekció az aktuális vándorgyűlésen, ahol a programokat a szervezés mellett gyakran ő is moderálja.
Vezetői programjában kitűzött céljait folyamatosan valósítja meg. A korábban vízionált új épületbe történő költözés és az, hogy a felnőtt részleg és a gyermekrészleg egy épületben működjön, 2014. októberére valósult meg, amikor is megnyitotta kapuit az Egressy Béni Városi Könyvtár egy felújított, modern, akadálymentesített környezetben.
Sikerei között sorolhatjuk, hogy 2020-ban a kazincbarcikai Egressy Béni Városi Könyvtár elnyerte a Minősített Könyvtár Címet.
Molekné Kőrösi Beatrix elkötelezett híve az olvasásnak, az olvasás és a könyvtárhasználat népszerűsítésének, jelentős munkát végez a hátrányos helyzetű gyermekek szociokulturális életének minőségi javításáért.

Fotó: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk