https://kolorline.hu/Szüreti Vigalom a Mezeyben

Szüreti Vigalom a Mezeyben

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Zene, állatsimogató, népművészeti kirakodóvásár, interaktív mesterségbemutatók, és sok más szórakoztató foglalkozás várta a kicsiket és a nagyokat október 9-én a Mezey István Művészeti Központ udvarán.

A szüreti vigalom első napját a Galagonya Citerazenekar, hangulatos előadása nyitotta meg. Őket a Patka Színház Vásári komédiája követte a színpadon.


Fotók: Pálinkó Gábor

Az interaktív előadás alatt a kisgyerekektől kezdve az idősekig, mindenkit bevontak a játékba. A műsor felidézte az elfelejtett magyaros, népies beszédet, illetve a gyerekek és felnőttek által is ismert népi mondókákat, dalok és játékokat, amik fokozták a hangulatot.

A játékos előadás után a több, mint 40 éve alakult, Muzsikás együttes lépett színpadra, akik számos díj és kitüntetés birtokosai. Ezek közül is kiemelkedő a Magyar Művészetért Díj, a Liszt Ferenc díj, a Magyar Örökség díj, a Kossuth díj és a Prima Primissima díj. Az együttest 2008-ban európai zenekarként elsőnek a legrangosabb nemzetközi világzenei díjjal, a WOMEX-díjjal is elismerték.

A zenei programok mellett népművészeti kirakodóvásár, interaktív mesterségbemutatók, kézműves játszóház, pónilovaglás, kosaras körhinta, népi játszótér, szőlőpréselés, mustkóstolás, borkóstolás, és gasztronómiai stand is várta a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

A program október 10-én vasárnap a Tökös családi játszóházzal folytatódik, ahol a tök faragásé és az őszi dekoráció készítésé lesz a főszerep.

További híreink

Belső vizsgálatot indított a KSK Delfin Vízisport Klub

Dátum: 2026. máj 20. 20:55

Közleményt adott ki a KSK Delfin Vízisport Klub, miután több szülő is feljelentést tett az egyik úszásoktató oktatási módszereit kifogásolva. A klub közleményét változtatás nélkül közöljük.

Újabb három évre lett Kiváló Tehetségpont az Ádám Jenő Tagiskola

Dátum: 2026. máj 20. 16:00

Ismét elnyerte az Akkreditált Kiváló Tehetségpont minősítést a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Ádám Jenő Tagiskolája. Az intézmény korábban már 2016-ban és 2020-ban is megkapta az elismerést, amelyet most újabb három évre nyert el.

Települési értékké váltak a városszépítők — virágbörzét tartott az egyesület

Dátum: 2026. máj 20. 12:00

Esővel is dacoló, vidám csereberére hívta ismét a növénybarátokat a Kazincbarcikai Városszépítő Egyesület. A május 16-i virágbörze ezúttal az időjárás miatt az Ambrózia Étterem fedett teraszára szorult, a hangulat azonban így is egy nyüzsgő olasz piacot idézett: virágok, hajtások, gumók és palánták százai cseréltek gazdát, miközben a közösség újra megmutatta, milyen ereje van a városért végzett csendes, kitartó munkának.

Apa és lánya közös estje — könyvbemutató és fotókiállítás nyílt a Mezeyben

Dátum: 2026. máj 20. 09:51

Különleges alkotói találkozásnak adott otthont május 15-én a Mezey István Művészeti Központ emeleti kiállítóterme, ahol bemutatták dr. Czifra János Fészbukságaim 3.14 című kötetét, és megnyílt lánya, Székely-Czifra Anett Csendmaradványok című fotókiállítása is.

KolorTV élőben

Programajánló

Scapin furfangjai

Egressy Béni Művelődési Központ

Vidám gyermeknapok a könyvtárban

Egressy Béni Városi Könyvtár

Gulliver a törpék országában — mesés táncshow

Egressy Béni Művelődési Központ

Gyermeknap május 30-án a Vízi Komplexumban

Kazincbarcikai Vízi Komplexum

Erős emberek nemzetközi versenye Kazincbarcikán

Don Bosco Sportközpont parkolója

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk