https://kolorline.hu/Ne dőljön be a trükköknek!

Ne dőljön be a trükköknek!

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A rendőrség a trükkös tolvajokra hívja fel a figyelmet.

Az úgynevezett „trükkös lopásra” szakosodott bűnözők leginkább az időskorúak jóhiszeműségét használják ki. Az elkövetőkről tudni kell, hogy általában megnyerő modorúak, jó beszédkészséggel és pszichológiai érzékkel rendelkeznek, egy-két mondat után az emberek bizalmába férkőznek, azonnal olyan témáról próbálnak beszélni, ami szokásosan az idősebb korosztályt érinti. 
A tolvajok gyakran önkormányzati tisztségviselőnek, a nyugdíjbiztosító vagy a közüzemi szolgáltató munkatársának (pl. víz, gáz, villanyóra leolvasó, szerelő stb.) vagy más hivatalos személynek adják ki magukat, és így jutnak be a sértettek lakásába, házába. Ezt követően elterelik a gyanútlan áldozat figyelmét, folyamatosan szóval tartják. Kérnek valamilyen hivatalos papírt, vagy feladóvevényt, vagy felváltatnak egy nagyobb összeget – hogy csak pár módszert említsünk - elkerülve azt, hogy az áldozat nyugodtan végig gondolja a hallottakat, azok valóságtartalmát. A látogatás pár perc alatt lezajlik, és a sértett csak később veszi észre, hogy a megtakarított pénzét, ékszerét, vagy egyéb értékét elvitték.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a "trükkös" módszerrel elkövetett bűncselekmények elkerülhetők, ha nem feledkezünk meg az alábbi alapelvekről:

  • Egészséges bizalmatlansággal és óvatossággal fogadják a váratlanul érkező idegeneket!

  • Ne engedjenek be idegent a házukba, lakásukba! Kérjék meg, hogy várakozzon a bejáratnál, amíg a szükséges papírt vagy egyebet előkeresik!

  • Mindig kérjenek valamilyen fényképes azonosítót, igazolványt, hogy ellenőrizhessék, valóban hivatalos személy érkezett-e!

  • Ha nem biztosak abban, hogy az, aki hivatalos embernek mondja magát, valóban az, és az igazolványa alapján nem tudják eldönteni ki ő, kérjenek segítséget és telefonon ellenőrizzék a személyüket!

  • Ha mégis beengednek valakit, lehetőleg úgy tegyék, hogy ne egyedül tartózkodjanak otthon, hanem hívják át a szomszédot! Legyen ott valaki, akiben megbíznak!

  • Az idegent ne engedjék egyedül mozogni a lakásban!

  • Otthon ne tartsanak nagy mennyiségű készpénzt, jelentős értékeket!

  • Otthon tartózkodás esetén is tartsák zárva a lakás ajtót és kaput!

  • Ha egy mód van rá, kérjék, hogy a nyugdíj, egyéb várható jövedelem pénzintézethez, számlára érkezzen!

  • Figyeljék meg a kéretlenül látogató idegeneket, ha mód van rá, írják fel gépkocsijuk rendszámát!

Amennyiben – a megtett óvintézkedései ellenére – mégis bűncselekmény áldozatává válik, kérjük, hogy haladéktalanul értesítse a rendőrséget, hiszen így nagyobb esély nyílik az elkövető felkutatására, valamint az eltulajdonított érték visszaszolgáltatására.

További híreink

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

Halpusztulás a Csónakázó-tónál – a hőség miatt romlott a víz oxigénellátása

Dátum: 2026. aug 09. 20:34

Oxigénhiány alakult ki a kazincbarcikai Csónakázó-tóban, amelynek következtében vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el. A problémát az okozza, hogy a rendkívüli aszály miatt a Tardona-patak jelenleg nem táplálja vízzel a tavat. Az üzemeltető már megkezdte a szükséges beavatkozásokat a tó ökológiai egyensúlyának megőrzése érdekében.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk