https://kolorline.hu/A szociális munka napját ünnepelték

A szociális munka napját ünnepelték

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A koronavírus-járvány miatt idén nem került sor a hagyományos szociális munka napi ünnepségre, ezért a november 25-ei képviselő-testületi ülésen adta át Szitka Péter polgármester, dr. Makkai Orsolya és Klimon István alpolgármester Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevele kitüntetést a szférában kimagasló teljesítményt nyújtó szakembereknek, valamint a Kazincbarcika Város Szociális Ellátásáért kitüntető díjat dr. Erdei Sándornak.

Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a város közéletében; tudományos, gazdasági, művészeti, közigazgatási, közbiztonsági, nevelési, oktatási, közművelődési és kommunikációs tevékenységében; testnevelési és sportéletében; egészségügyi, szociális és karitatív ellátásban; civil szervezeti életében részt vevők kimagasló érdemeinek elismerésére kitüntető díjakat és elismerő címet alapított.

Kazincbarcika Város Polgármesterének Elismerő Oklevele kitüntetésben részesült

Kovácsné Gergely Edina szociális gondozó

Kovácsné Gergely Edina
Fotók: Bodó József

Kovácsné Gergely Edina 2002 óta dolgozik a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központnál. A kezdetben az I. sz. Idősek Klubjában dolgozott. 2017-ben került a Házi Segítségnyújtáshoz. Az itt töltött évek alatt egy kedves vidám munkatársat ismertünk meg. Fizikai és lelki teherbírása figyelemre méltó. Az idősek nagyon szeretik. Az elmúlt évek alatt kollégái nem látták rosszkedvűnek, türelmetlennek, vagy fáradtnak. Hogy honnan veszi, az energiát nem tudni. A munkatársaival nagyon jó a kapcsolata. Szakmáját szerető, fejlődni tudó és akaró ember.


Lőkös Éva intézményegység vezető

Lőkös Éva

Lőkös Éva 1990 óta dolgozik a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ szervezeti elődeinél.  Az Intézmény több egységében is bizonyította szakmai sokoldalúságát, alkalmasságát, rátermettségét, elhivatottságát. Pályafutását az akkori I. Számú Bölcsődében, kisgyermekgondozóként kezdte. Később az idősellátás intézményeiben tevékenykedett: 1995-től az I. Számú Idősek Otthonában szociális gondozó munkakört töltött be, majd – 2006-tól – az I. Sz. Idősek Klubja szociális munkatársa lett. 2015-től klubvezetői feladatokat látott el.
Az évek alatt folyamatosan képezte magát. 2018. évtől az I. Számú Idősek Otthona intézményegység vezetője. Pontos, precíz munkavégzéssel, széleskörű szakmai rálátással és tudással – és csak a rá jellemző szerénységgel párosuló határozottsággal – végzi a rábízott intézményegység irányítását. Emberi hozzáállása az ellátottakkal és a munkatársakkal példaértékű.


Novákné Kassai Márta kisgyermeknevelő

Novákné Kassai Márta

39 éve dolgozik kisgyermeknevelőként az I. számú Bölcsődében. Több éve csoportvezető gondozónőként látja el feladatait. Szakmai felkészültsége kiváló, szeretettel gondozza a rábízott gyermekeket. Meleg, szeretetteljes odafordulással, a megfelelő környezet kialakításával, a gyermekek testi és pszichés fejlődését mindenkor támogatja. A gyermekek aktivitását, kreativitását, önállósági fejlődését segíti. A családokkal jó kapcsolatot alakít ki, a szülők bizalommal fordulnak hozzá. Céltudatos munkájával, magatartásával példát mutat kollégáinak is. A fiatal kollégák hallgatnak rá, kikérik véleményét, tanácsait elfogadják. Aktívan részt vesz a bölcsőde életének alakításában.


Szathmáriné Cselei Krisztina ápoló

Cselei

2011. december óta dolgozik a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központnál. 2015-től ápolóként a II. számú Idősek Otthonában dolgozik. Pontos, precíz munkáját kiemelkedő szaktudással, kivételes körültekintéssel lelkiismeretesen végzi. A napi feladatokon kívül az ellátottak érdekében plusz feladatokat is elvégez. Az ellátottakkal türelmes, figyelmes, mindig szeretettel, odaadással veszi őket körül. Nyitott az új szakmai ismeretek elsajátítására, amelyet munkája során eredményesen alkalmaz. Mindig nyugodt, kiegyensúlyozott, így ezt a légkört teremti meg maga körül is. Alkalmazkodó, vidám és szeretetteljes személyisége miatt a kolléganők és idősek egyaránt nagyon kedvelik. Együttműködésére, segítségére bármikor lehet számítani. Az intézmény életének aktív része. Az idősek megtalálják benne a gondoskodó, lelkiismeretes segítőt.


Kormány Zoltánné esetmenedzser, aki sajnos betegség miatt nem tudott jelen lenni, így az elismerést később veszi át.


Kazincbarcika Város Önkormányzata 2009-ben alapította a Kazincbarcika Város Szociális Ellátásáért kitüntető díjat, amely minden esztendőben annak a személynek adományozható, aki a szociális ellátás területén több éve kiemelkedő színvonalú munkát végez. 2021-ben Kazincbarcika Város Szociális Ellátásáért kitüntető díjban részesül Dr. Erdei Sándor főorvos.

dr. Erdei Sándor

Dr. Erdei Sándor Gyomán született, majd tanulmányait Hódmezővásárhelyen végezte. 1971-ben kapta kézhez diplomáját a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Ezt követően 1971. október 15-étől Kazincbarcikán dolgozott körzeti, üzemi-körzeti, majd háziorvosként. Jelenleg a kazincbarcikai XI. sz. körzet háziorvosa. A Vöröskereszt által hirdetett eszmék iránti elkötelezettségének köszönhetően 1980-tól 2000-ig volt a Magyar Vöröskereszt országos vezetőségének tagja. A szervezeten belül végzett munkájáért több kitüntetésben is részesült. Szakmai munkáját jó felkészültséggel, hivatástudattal végzi. Gyógyító munkája mellett az emberi kapcsolatokra is nagy hangsúlyt helyez. Az Éjjeli Menedékhely megnyitása, 1996 óta látja el a kliensek orvosi vizsgálatának teendőit. Rehabilitálja és utógondozza a súlyos betegségen vagy műtéten átesett hajléktalan embereket. Nagy gonddal jár el a szenvedélybetegek gyógykezelésében, mentálhigiénés gondozásában, a betegségek kísérő szövődményeinek gyógykezelésében is. Dr. Erdei Sándor az „elesettek segítője”, aki a hajléktalan-ellátás munkájában naprakész. Tevékenysége során nem „csupán” egészségügyi feladatokat lát el a hajléktalanok között, de empátiája, élettapasztalata, humorérzéke révén nagy részt vállal az általa segített rászorulók esetében a szociális, mentális problémák kezelésében, megoldásában is. Hosszú évek óta folyamatosan tagja a – képviselő-testület mellett működő – szociális, illetve társadalompolitikai bizottságoknak, ahol javaslataival, észrevételeivel segíti városunk szociális ellátásának működését, fejlődését.

További híreink

Drogprevenciós előadás diákoknak, középpontban a segítségkérés erejével

Dátum: 2026. okt 16. 15:07

Prevenciós programot szervezett a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, hogy a fiatalok hiteles információkat szerezzenek a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. A foglalkozáson mintegy 300 fiatal vett részt. Függőségekről, felépülésről és a segítségkérés erejéről is beszélt előadásában Hamar János addiktológiai konzultáns, Hamar Judit pszichológus és Sarlós Dóra az Egressy Béni Művelődési Központban.

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk