https://kolorline.hu/Utolsó szakaszához érkezett az Attila úti körforgalom kivitelezése

Utolsó szakaszához érkezett az Attila úti körforgalom kivitelezése

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Hamarosan befejeződik a városi nagy volumenű közlekedési infrastruktúra-fejlesztési beruházás, a 26-os út, a Tesco melletti Attila út és a Budai Nagy Antal utca egyes szakaszait érintő körforgalom építése. A forgalmirend-változással járó munkálatok a tervek szerint decemberben fejeződnek be.

Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. konzorciuma közös beruházásaként megvalósuló infrastruktúrális fejlesztés utolsó etapjában a 26-os út egy rövid szakaszán a Miskolcról Ózd felé vezető sávot, valamint a Budai Nagy Antal utca 26-os út felőli szakaszát építik át.
A projekt befejezésével várhatóan megoldódik az évek óta fennálló probléma, a forgalmi dugók és torlódások kialakulása, amely nemcsak a kazincbarcikaiak közlekedésében okoztak fennakadást, hanem az Ózd vagy Miskolc irányából érkezőknek is.

A kivitelezés részeként a 16.5 méter belső sugarú körforgalom mellett a gyalogosok számára biztosítva lesz a 26-os út mindkét oldalán a járdakapcsolat, a térkő burkolatú új járdaszakaszok között egy gyalogátkelőhely is épül majd, valamint a körforgalmi csomópontban kiépítik a közvilágítási hálózatot is. Két helyen új járda kialakítására kerül sor, ezek a Budai Nagy Antal utca felőli ágon történő gyalogos áthaladást, illetve ezt követően a 26-os út biztonságos keresztezését biztosítják. Mindezeken kívül a közeljövőben a Vadnáig megépülő kerékpárút becsatlakozását is előkészítik a körforgalomba a beruházás során.
A projekt összértéke eléri a nettó 300 millió forintot, melyből az önkormányzat több mint 156 millió forintot saját forrásból biztosított.

A jövőben a további fejlesztések során a Mátyás király úton a Lidlnél és a 26-os elkerülő út építése miatt a Múcsonyi út becsatlakozásnál is épülhet majd körforgalom Kazincbarcikán a biztonságosabb és zökkenőmentes közlekedés érdekében.

További híreink

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

Halpusztulás a Csónakázó-tónál – a hőség miatt romlott a víz oxigénellátása

Dátum: 2026. aug 09. 20:34

Oxigénhiány alakult ki a kazincbarcikai Csónakázó-tóban, amelynek következtében vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el. A problémát az okozza, hogy a rendkívüli aszály miatt a Tardona-patak jelenleg nem táplálja vízzel a tavat. Az üzemeltető már megkezdte a szükséges beavatkozásokat a tó ökológiai egyensúlyának megőrzése érdekében.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk