https://kolorline.hu/Ismét nyert a Vegyész

Ismét nyert a Vegyész

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az MVM férfi röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Vegyész 3-1-es győzelmet aratott a MAFC-BME ellen, így előnyből várja a csütörtöki visszavágót.

A VRCK jól indította a meccset (2-6), gyorsan egyenlítettek a hazaiak. Ezt követően – a szett feléig – a vendégek voltak egy-két pontos előnyben, 14-nél volt csak ismét egál. Innentől Csoma Krisztián pillanatai következtek, aki kilenc pontot szerzett már az első játszmában (25-21, 1-0).

A második szett elején a MAFC kezdett jobban (4-0), de Lukasz Ciupáék folyamatosan dolgozták le hátrányukat, és a négypontos lemaradást két ízben is megtették – legközelebb 15-nél mutatott egyenlőt az eredményjelző. A Kazincbarcika volt ezúttal az élesebb a hajrában, így egyenlített (20-25, 1-1).

Szorosan indult az újabb játszma, amelynek első harmadában a MAFC és Krupánszki Olivér remekelt. Szabó Dávidék azonban kapaszkodtak, a játékrész derekán a maguk javára fordították az állást, de hiába a szép mentések, a műegyetemisták fordultak előnnyel a hajrára (20-18). Innen szereztek a jól játszó Blázsovics Péterék zsinórban négy pontot, de ami még fontosabb, hogy már csak kettőt engedélyeztek a MAFC-nak (22-25, 1-2).

Villámrajtot vett az újabb térfélcserét követően a Vegyész (3-9), és a két csapat közti különbség folyamatosan nőtt (5-15). A végén már csak az volt kérdés, mennyi lesz a vége: 8-25, 1-3, aminek köszönhetően Toronyai Miklós együttese előnyből várja a csütörtöki (17:00, Don Bosco Sportközpont) visszavágót.

A mezőny legeredményesebbje Blázsovics Péter volt 22 ponttal, míg a csapat összesen nyitott hét ászt is hozott 11 blokkot.

Forrás: vrck.hu

További híreink

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

Halpusztulás a Csónakázó-tónál – a hőség miatt romlott a víz oxigénellátása

Dátum: 2026. aug 09. 20:34

Oxigénhiány alakult ki a kazincbarcikai Csónakázó-tóban, amelynek következtében vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el. A problémát az okozza, hogy a rendkívüli aszály miatt a Tardona-patak jelenleg nem táplálja vízzel a tavat. Az üzemeltető már megkezdte a szükséges beavatkozásokat a tó ökológiai egyensúlyának megőrzése érdekében.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk