https://kolorline.hu/Idén is segíti az önkormányzat az egyházak karácsonyát

Idén is segíti az önkormányzat az egyházak karácsonyát

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Idén december 24-én ismét fáklyás felvonulással és tűzijátékkal ünnepelhetjük Jézus születését az egyházak karácsonya rendezvényén.

Az Adventtől újévig programsorozat részeként a Kazincbarcikai Görög Katolikus Egyház főszervezésében december 20-ától 27-éig ismét élő betlehemmel várják a látogatókat a görögkatolikus templomnál. Szenteste 19 órakor pedig a hagyományos fáklyás felvonulásra és tűzijátékra invitálják a városlakókat. Az egyházak karácsonya szervezőit az elmúlt évekhez hasonlóan idén is támogatta az önkormányzat. Kazincbarcika Város Önkormányzata a koronavírus-járvány negyedik hullámának gyors terjedése miatt már október 25-étől nem szervez zárt terekben nagy létszámú rendezvényt, illetve a növekvő fertőzöttségi adatok miatt, kültéri, nagy létszámú programokat sem rendeznek. Emiatt az idei Adventtől újévig rendezvénysorozat zárt terű programjaira csak korlátozott létszámban, előzetes regisztrációt követően fogadják az érdeklődőket, valamint szabadtéren sem lesznek az ebben az időszakban megszokott koncertek és előadások.

További híreink

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

Halpusztulás a Csónakázó-tónál – a hőség miatt romlott a víz oxigénellátása

Dátum: 2026. aug 09. 20:34

Oxigénhiány alakult ki a kazincbarcikai Csónakázó-tóban, amelynek következtében vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el. A problémát az okozza, hogy a rendkívüli aszály miatt a Tardona-patak jelenleg nem táplálja vízzel a tavat. Az üzemeltető már megkezdte a szükséges beavatkozásokat a tó ökológiai egyensúlyának megőrzése érdekében.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk