https://kolorline.hu/A legjobb négy között a VRCK

A legjobb négy között a VRCK

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A legjobb 4 közé jutott a röplabda Magyar Kupában a Vegyész RC Kazincbarcika. A kék sárgák múlt héten csütörtökön másodszor is legyőzték a MAFC együttesét, így magabiztosan teljesítették az elvárt feladatot.

Az első mérkőzésen idegenben nyert 3-1-re a Kazincbarcika, így többen azt gondolhatták könnyedén nyeri a párharcot a csapat. Toronyai Miklós az első meccs tapasztalatait figyelembe véve azonban óvatosságra intett, hiszen a Vegyész trénere már többször úgy fogalmazott, hogy a kiegyensúlyozott mezőnyben bármi megtörténhet.  A második találkozó első szettjében már 6-3-nál időt kért a vendégek edzője Nagy Péter. A MAFC számára azonban nem sikerült a felzárkózás és 16-11-nél ismét magához hívta tanítványait a fővárosiak szakvezetője. Ennek ellenére a végig magabiztosan játszó hazaiak 25-18-ra hozták az első etapot.

A második játszma a vendégek számára sorsdöntő volt, hiszen, itt már nem hibázhattak, mert akkor eldől a továbbjutás kérdése. Jól is kezdetek az egyetemisták, hiszen 8-6-ig rendre két ponttal jobban álltak a házigazdáknál. A fordulat azonban ekkor következett be, ugyanis egy vendég hiba után, már 10-8 volt az állás a vegyész javára. A folytatásban a vendégek ismét átvették a vezetést, ám 15-15 után már érdemben nem tudtak változtatni játékukon. A házigazdáknál több volt a jó egyéni teljesítmény, és végül 25-18-ra nyerték ezt a szakaszt is. Ennek köszönhetően a továbbjutás kérdése is eldőlt. A 3. szettben kicsit döcögősen indított a hazai alakulat, de végül 25-19-re azt a játszmát is hozta, és végül 3-0-ra győzött.

A kék-sárgák így kettős győzelemmel jutottak a Magyar Kupa elődöntőjébe, ahol a Máv Előre Székesfehérvár – FINO Kaposvár mérkőzés győztesével játszanak majd. A tervek szerint az első mérkőzésre január 9-én vasárnap 17 órától kerül sor Kazincbarcikán.

További híreink

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

Halpusztulás a Csónakázó-tónál – a hőség miatt romlott a víz oxigénellátása

Dátum: 2026. aug 09. 20:34

Oxigénhiány alakult ki a kazincbarcikai Csónakázó-tóban, amelynek következtében vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el. A problémát az okozza, hogy a rendkívüli aszály miatt a Tardona-patak jelenleg nem táplálja vízzel a tavat. Az üzemeltető már megkezdte a szükséges beavatkozásokat a tó ökológiai egyensúlyának megőrzése érdekében.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk