https://kolorline.hu/Ünnepi köszöntő

Ünnepi köszöntő

Szerző:

Kazincbarcika Város Önkormányzata

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Kedves városlakók!

Az idei év is tervekkel és nagy reményekkel kezdődött Kazincbarcikán, de sajnos, már az első hónapokban nem várt nehézségekbe ütköztünk. Ám ez nem vetette vissza a lelkesedésünket, újratervezés után folytattuk tovább a megkezdett munkánkat. Sikeresen véve az akadályokat a kötelező feladatokon kívül, a számos fejlesztés mellett tudtuk támogatni továbbra is a városunkban működő hivatásos szerveket, az egészségügyben dolgozókat és a városunk életében meghatározó tevékenységet végző civil és sportszervezeteket. A koronavírus-járvány mindannyiunk életében új kihívásokat teremtett, hiszen eddig sosem látott és tapasztalt problémákkal szembesültünk. Sok területen emberfeletti küzdelmet kívánt a mindennapi kötelezettségek elvégzése. Egész évben kiemelt feladatunknak tekintettük, hogy reagálva a járványhelyzet alakulására, minden olyan intézkedést meghozzunk, amivel megakadályozzuk a koronavírus terjedését és óvjuk Önöket, városunk lakóit, akikkel együtt sikeresen harcoltunk és harcolunk a járvány ellen. Ennek ellenére sajnos a betegség városunkban is jelen van, amely több család életét megváltoztatta. A feszült tempó, az aggódás, a mindennapos küzdelem sokszor felőrölte az idegeinket, és megannyiszor egymás ellen fordultak az emberek hol a COVID-19-cel és az ellene készült vakcinákkal kapcsolatos ellentétes vélemények, hol a politika nézetek ütközése miatt, hol pedig hasonló, meddő vitákra okot adó kérdések okán. Soha nem késő mindezen változtatni. Most, a szeretet ünnepéhez közeledve ideje kisöpörni a szívünkből a dühöt és a haragot. Használjuk ki a családdal, a barátokkal közösen töltött perceket! Örüljünk egymásnak, és legyen mindannyiunknak szeretetben, békességben gazdag az ünnep, hogy feltöltődve, „tiszta lappal” induljon a következő esztendőnk! Kívánjuk, hogy mindenkinek teljen egészségben, boldogságban a karácsony, és jövőre váljanak valóra a terveink és az álmaink!

Szitka Péter polgármester
Klimon István alpolgármester
Dr. Makkai Orsolya alpolgármester
 

További híreink

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

Támogatások iskolakezdés előtt – többféle segítséget kaphatnak a kazincbarcikai családok

Dátum: 2026. aug 11. 11:04

A tanévkezdés jelentős kiadást jelenthet a családok számára, Kazincbarcika Város Önkormányzata ezért többféle támogatási lehetőséget biztosít az iskolakezdéshez. A beiskolázási támogatás mellett rendkívüli települési támogatás is igényelhető, a kazincbarcikai általános iskolák tanulói pedig évente kétszer tanszercsomagot is kapnak.

Országszerte veszélyezteti a tavakat a hőség – Kazincbarcikán folytatják a Csónakázó-tó levegőztetését

Dátum: 2026. aug 10. 18:36

A tartós aszály, a rendkívüli hőség és a vízhiány egyre több hazai tónál okoz komoly problémát. Miközben Rétimajorban már 185 tonna hal pusztulásáról számoltak be, Kazincbarcikán vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el a Csónakázó-tóban. A helyi üzemeltető azonnal megkezdte a beavatkozást, kedden pedig várhatóan újabb levegőztető berendezés érkezik a tóhoz.

Halpusztulás a Csónakázó-tónál – a hőség miatt romlott a víz oxigénellátása

Dátum: 2026. aug 09. 20:34

Oxigénhiány alakult ki a kazincbarcikai Csónakázó-tóban, amelynek következtében vasárnap reggelre 26 süllő pusztult el. A problémát az okozza, hogy a rendkívüli aszály miatt a Tardona-patak jelenleg nem táplálja vízzel a tavat. Az üzemeltető már megkezdte a szükséges beavatkozásokat a tó ökológiai egyensúlyának megőrzése érdekében.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk