https://kolorline.hu/A tankötelezettség megkezdésének halasztása

A tankötelezettség megkezdésének halasztása

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. Indokolt esetben a gyermek a szülő kérelmére és az Oktatási Hivatal ezt támogató döntése alapján további egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt.

Figyelem! A gyermek 6. életévének betöltése után a tankötelezettség megkezdésének halasztását kizárólag egy alkalommal és egy nevelési évre lehet kérelmezni. Legkésőbb a gyermek 7. életévének augusztus 31-éig történő betöltése után kezdődő tanévben a gyermek meg kell kezdje tankötelezettségének teljesítését.

Ha a Pedagógiai Szakszolgálat szakértői bizottsága a sajátos nevelési igény (SNI), illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség (BTMN) feltárásával összefüggésben végzett vizsgálat keretében a szülői kérelem benyújtására nyitva álló határidőn belül (január 18. napjáig) szakértői véleményében javasolja, hogy a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben részesüljön, a szülői kérelem benyújtására nincs szükség. Ilyenkor a szakértői véleményt az óvodában kell bemutatni, az óvoda pedig annak alapján berögzíti az óvodában maradás tényét a köznevelés információs rendszerében (KIR).

Figyelem! Ha az SNI, illetve a BTMN feltárásával összefüggésben végzett vizsgálat keretében a gyermek további egy nevelési évig történő óvodában maradását támogató előzetes szakértői vélemény kiállítására január 18. napjáig nem kerül sor és amennyiben a szülő szeretné, hogy gyermeke még egy évig óvodai ellátásban részesüljön, akkor a szülőnek kérelmet szükséges benyújtania a Hivatalhoz a törvényi határidőn belül, vagyis legkésőbb január 18-a éjfélig.

Figyelem! A Hivatal a döntését a szülővel határozat formájában közli, a határozat és a Szakértői Bizottság szakértői véleménye egyaránt kötelező érvényű. Amennyiben a Hivatal helyt ad a szülő kérelmének, illetve, ha a Pedagógiai Szakszolgálat szakértői bizottsága a törvényi határidőn belül javasolja a gyermek esetében az óvodában maradást, ezek alapján a gyermek egy tanévvel később válik tankötelessé. Ez azt jelenti, hogy a gyermek még egy nevelési évig kötelező módon óvodai ellátásban fog részesülni. A szülő nem hagyhatja figyelmen kívül sem a Hivatal határozatát, sem a szakértői bizottság szakértői véleményét, és azzal ellentétes módon nem dönthet úgy, hogy mégis iskolába íratja gyermekét.

1. A kérelem benyújtása

A benyújtás határideje

A kérelmeket a 2022/2023. tanév vonatkozásában 2022. január 18. napjáig kell benyújtani. (A határidő utolsó napja az Ügyfélkapus benyújtás és a postára adás legkésőbbi dátumát jelöli.)

Figyelem! A határidő jogvesztő, azaz a határidő után a hatályos jogszabályok értelmében semmilyen módon nem kérelmezhető, hogy a gyermek később kezdje meg tankötelességének teljesítését.

A kérelmező

A tankötelezettség korábbi megkezdése iránti kérelmet a szülő/gyám, vagy szülői kérelem hiányában a gyámhatóság nyújthatja be.

Amennyiben a szülői felügyeleti jogot a szülők közösen gyakorolják, a kérelmet benyújtó szülő nyilatkozik arról, hogy a kérelemben foglaltakkal a másik szülő egyetért.

A kérelem benyújtásának módja, kapcsolattartás

A kérelmet ügyfélkapus tárhelyszolgáltatás igénybevételével (ügyfélkapus azonosítást követően kitöltött és beküldött kérelem) vagy postai úton is be lehet nyújtani. A kérelmezők számára a járványügyi veszélyhelyzetre figyelemmel javasoljuk az ügyfélkapus elektronikus benyújtás előnybe helyezését, ami lehetővé teszi a szülő számára a gyors és érintkezésmentes ügyintézést.

  • Az ügyfélkapu segítségével előterjesztett kérelmek esetében az Oktatási Hivatal az eljárásban meghozott döntéseket kizárólag a kérelmező ügyfélkapus tárhelyére küldi meg, amelyet javaslunk, a tartós tárhelyre elmenteni. Az ügyfélkapus tárhelyen a döntés 30 napig kerül tárolásra, a döntések huzamosabb megőrzésére a tartós tárhely alkalmas.
  • A postai úton benyújtott kérelmeket a következő címre kell beküldeni:

Oktatási Hivatal
Budapest
1982

A postai úton feladott kérelmet javasolt ajánlott könyvelt postai küldeményként feladni annak érdekében, hogy a levél útját a feladó a Magyar Posta nyomkövető szolgáltatásán keresztük nyomon tudja követni.

Postai kapcsolattartás esetén az Oktatási Hivatal az eljárásban meghozott döntéseket kizárólag postai úton
küldi meg a kérelemben megadott postacímre.

Figyelem! Az e-mailben benyújtott kérelmeket az Oktatási Hivatal nem fogadhatja be. Az e-mailben beküldött dokumentumok alapján a tankötelezettség megkezdésének halasztására irányuló eljárás nem indul meg.

A kérelem kitöltése és tartalma

A kérelem kitölthető

  • ügyfélkapus azonosítást követően, elektronikus űrlap használatával: a kitöltött elektronikus űrlapot véglegesítés után az Oktatási Hivatal elektronikus felületén kell beküldeni. Az ügyfélkapus azonosítással használható elektronikus űrlap kitöltése és beküldése előtt olvassa el a kitöltési útmutatót. Felhívjuk a figyelmet, hogy az űrlap a beküldéssel válik érvényessé, az űrlap kitöltése önmagában nem elegendő, azt a véglegesítés után be is kell küldeni a „Kérelem beküldése” gombra kattintva!
  • papíralapon, elektronikus űrlap használatával: az elektronikusan kitöltött, kinyomtatott és kézzel aláírt űrlapot postai úton meg kell küldeni azt Oktatási Hivatalnak (Oktatási Hivatal, Budapest, 1982). Az elektronikus űrlap kitöltése előtt olvassa el a kitöltési útmutatót.

A kérelem és a kitöltési útmutató az oktatas.hu weboldalon tölthetőek le.

Arra is van lehetősége a kérelmezőnek, hogy kérelmét szabadon megfogalmazva terjessze elő (Postacím: Oktatási Hivatal, Budapest, 1982).

Ebben az esetben a kérelemnek tartalmaznia kell az alábbiakat:

  • a gyermek azonosító adatai: név, születési hely és idő, anyja lánykori neve, oktatási azonosító, lakcím, tartózkodási hely (ha eltér a lakcímtől)
  • a kérelmező szülő / gyám vagy gyámhivatal adatai: név, levelezési cím, e-mail cím, telefonszám
  • a gyermek jelenlegi jogviszonya: óvoda neve, OM azonosítója, címe
  • indokolás: A gyermek milyen egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, hogy egy évvel később kezdje meg tankötelezettségének teljesítését?
  • a kérelmező büntetőjogi felelőssége tudatában tett nyilatkozata arról, hogy a kérelmet a szülői felügyeletet gyakorló másik szülő egyetértésével nyújtja be vagy nem szerezhető be a másik szülő aláírása vagy nyilatkozat arról, hogy a szülői felügyeleti jogot csak a kérelmező gyakorolja
  • a kérelmező beleegyező nyilatkozata arról, hogy amennyiben a kérelem elbírálásához szakértői bizottság kirendelése szükséges, az Oktatási Hivatal a kérelmező és a gyermek kérelemben megadott adatait a szakértői bizottság számára továbbítja, továbbá hogy amennyiben a kirendelt szakértői bizottság vizsgálata alapján a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) szerinti szakértői vélemény kibocsátása, vagy a kirendeléstől független további vizsgálat is szükséges, a szakértői bizottság a Rendelet 17. § (7) bekezdése szerint jár el
  • dátum, aláírás

e)      A kérelem mellékletei

A kérelemhez nem kötelező mellékleteket csatolni.

A kérelemhez minden olyan dokumentum csatolható, amely a kérelemben foglaltakat igazolja: pedagógiai szakszolgálat szakértői véleménye, óvodai fejlődési napló, pedagógiai szakvélemény, szakorvosi igazolás, stb.

Az Oktatási Hivatal az eljárása során azt vizsgálja, hogy a gyermek értelmi, lelki, szociális és testi fejlettségének állapota eléri-e az iskolába lépéshez szükséges szintet. Ha a szülő nem mellékel kérelméhez igazoló dokumentumot, vagy azokból nem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani a gyermek fejlettségi szintjét, az Oktatási Hivatal pedagógiai szakértői bizottság kirendeléséről gondoskodik.

Amennyiben a kérelmet a gyám nyújtja be, a gyám kirendeléséről szóló döntést csatolni kell a kérelemhez.

Amennyiben a szülő/gyám helyett a törvényes képviselő megbízásából más személy nyújtja be a kérelmet, ahhoz csatolni kell a szülő/gyám által adott teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást.

f)        Nyilatkozatok

Kérelmében a kérelmező nyilatkozik arról, hogy

  • az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat megismerte és elfogadja,
  • a tankötelezettség megkezdésének halasztására vonatkozó tájékoztatót megismerte,
  • a kérelemben megadott adatok a valóságnak megfelelnek,
  • tudomásul veszi, hogy amennyiben a kérelem elbírálásához szakértői bizottság kirendelése szükséges, az Oktatási Hivatal a kérelmező és a gyermek kérelemben megadott adatait a szakértői bizottság számára továbbítja, továbbá hogy amennyiben a kirendelt szakértői bizottság vizsgálata alapján a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) szerinti szakértői vélemény kibocsátása, vagy a kirendeléstől független további vizsgálat is szükséges, a szakértői bizottság a Rendelet 17. § (7) bekezdése szerint jár el.
  • a kérelmező büntetőjogi felelőssége tudatában tett nyilatkozata arról, hogy a kérelmet a szülői felügyeletet gyakorló másik szülő egyetértésével nyújtja be vagy nem szerezhető be a másik szülő aláírása vagy nyilatkozat arról, hogy a szülői felügyeleti jogot csak a kérelmező gyakorolja.

Forrás: oktatas.hu

További híreink

Bejárás a Vízi komplexumban — a város vezetői látogatták meg az épülő létesítményt

Dátum: 2024. ápr 19. 23:31

Az elmúlt héten Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete, a térség országgyűlési képviselője és a hivatal vezetői kaptak meghívást, hogy bejárják az épülő Vízi komplexumot, miután zárul a beruházás első üteme és kezdődik a második. A látogatást követően most szombaton a lakosság számára is megnyílik a lehetőség egy hasonló programon való részvételre. Az érdeklődés akkora, hogy az első nap nyilvános túráira a helyek pillanatok alatt beteltek.

Ideiglenes költözés a Rózsa úti rendelő felújítása miatt

Dátum: 2024. ápr 19. 21:11

Megújul a kazincbarcikai Rózsa úti rendelő. A munkálatok idejére — április 24-től — a Május 1. út 13. szám alatt található egykori Központi Ügyelet helyén fogadja az 5. számú felnőtt háziorvosi körzet betegeit Dr. Perjési Zsolt.

Röplabdacsapatunk, a VRCK ügyesen legyűrte a vendég Kecskemétet 

Dátum: 2024. ápr 18. 22:00

Újabb győzelem híre röppent fel a kazincbarcikai férfi röplabda világából. Április 17-én, az Extraligában az 5. helyért játszó GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika hazai pályán maga mögé tessékelte a vendégeskedő Kecskeméti RC csapatot a két sikerig tartó küzdelemben.

Visszaszámlálás – kezdődnek az óvodai beiratkozások!

Dátum: 2024. ápr 18. 19:26

A Kazincbarcikai Összevont Óvodák tagóvodái április 22-én (hétfőn) és 23-án (kedden) várják a beiratkozást intéző szülőket. Előtte azonban érdemes felkeresni az intézmény honlapját, ahol  sok hasznos információt lehet megtudni a részletekről.

KolorTV élőben

Programajánló

Szárazon megúszós Vízikomplexum-bejárás

Vízi komplexum

„Kezedben a jövő” — interaktív kiállítás a fenntarthatóságról gyerekeknek

Mezey István Művészeti Központ rendezvényterem

70 éves a mi városunk! - ovis gála

Don Bosco Sportközpont

Futókörök napja 2024

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Retro majális

Kazincbarcika, Fő tér

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk