https://kolorline.hu/A félévzárásra készülnek az általános iskolákban

A félévzárásra készülnek az általános iskolákban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A téli szünetet követően zökkenőmentesen indult el az oktatás a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskolában és tagintézményeiben. Az iskolákban a továbbiakban is érvényben vannak a járványügyi protokollok.

A szünet után, újra gyermek zsivajjal telt meg a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola és tagintézményei. Szinte teljes létszámmal tértek vissza a gyermekek az iskolába, árulta el Kondorné Sztojka Ágnes, a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola igazgatója, aki hozzátette, az intézményekben teljes gőzzel folyik a munka, egészségesek a gyerekek, illetve a kollégák is, így rendben zajlik az oktatás.

Az általános iskolákban most a tanulásé a főszerep, hiszen nemsokára itt a félév vége, ami a nyolcadikosok esetében jelentős, mivel ők ráadásul január 22-én írják a középiskolai írásbeli felvételiket. A tanulás mellett az iskolai farsang jelenthet egy kis kikapcsolódást majd a gyermekek számára. Az alsósok esetében osztályonként, a felsősök esetében pedig évfolyamonként rendezik meg a farsangi mulatságokat, hiszen ők a mindennapokban is keverednek a csoportbontások miatt.

Az intézményben továbbra is élnek a járványügyi protokollok, így a december 1-től bevezetett szabály szerint, a szülők csak oltási igazolvánnyal, előre egyeztetett időpontban léphetnek be az iskolákba, ami befolyásolja a félév utáni szülői értekezleteket is.

Kondorné Sztojka Ágnes elmondása szerint a szülői értekezletek online módon fognak zajlani. Azok, akik ehhez technikai okok miatt nem tudnak csatlakozni, és rendelkeznek oltási igazolvánnyal, előre egyeztetett időpontban az iskolában vehetnek részt a szülői értekezleten, akiknek viszont nincs, azokkal telefonon keresztül fogja felvenni az iskola a kapcsolatot.

A járványügyi protokollok szerint a továbbiakban is kötelező belépésnél a testhőmérsékletmérés, valamint a kézfertőtlenítés, a felületfertőtlenítést pedig folyamatosan végzik az intézmény munkatársai.

 

További híreink

Megmutatták erejüket – súlyemelő versenyt rendezett a KVSE

Dátum: 2026. nov 07. 16:56

Közel hatvan versenyző, több generáció és két legendás sportember emléke találkozott szombaton Kazincbarcikán. A XVIII. Szűcs Lajos és a XIII. Szabó Ferenc Masters Súlyemelő Emlékversenyen a legfiatalabbak és a rutinos masters sportolók egyaránt megmutathatták, mire képesek. A rendezvény egyszerre szólt a versengésről, a sportág szeretetéről és a példaképek előtti tisztelgésről.

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk