https://kolorline.hu/„Illúziókban” – Vincze Andrea Victoria kiállítása

„Illúziókban” – Vincze Andrea Victoria kiállítása

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

„Illúziókban” címmel nyílt tárlat a Mezey István Művelődési Központ emeleti kiállítótermében. A január 13-án nyílt kiállításon Vincze Andrea Victoria festményeit tekintheti meg a művészetkedvelő közönség.

A kazincbarcikai születésű Vincze Andrea Victoria kiállítását Fignár Zoltán művészetbarát nyitotta meg. A festő már gyerekkorában megismerkedett a művészetekkel, komolyabban a gimnázium után kezdett el vele foglalkozni. Első önálló kiállítása 2014-ben nyílt Debrecenben, de Kazincbarcikán sem először mutatta meg munkáit. A Mezeyben nyílt tárlaton főként akril és akvarell festmények tekinthetők meg.

A művész központi témája az emberek, mindig e köré építi fel képeit. A barcikai kiállítás anyagának fő motívumai a nők.

– Nagyon szeretem a piros, illetve a sötét tónusú színeket. Festményeimre leginkább ezek a színárnyalatok jellemzőek. Az érzelmek, amik már gyerekkoromtól kezdve igazán megérintenek és megihletnek a szenvedés és a fájdalom – árulta el Vincze Andrea Victoria.

Az „Illúziókban” című kiállítás február 18-áig tekinthető meg a Mezey István Művészeti Központ emeleti kiállítótermében.

 

További híreink

November 12-én 10-14 óráig tart nyitva a könyvtár

Dátum: 2026. nov 07. 05:36

Erre érdemes figyelni, ha könyvtárba menne 12-én.

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hideg-melegvíz szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

Az elmúlt napokban az Egressy úton egy hőközponti lekötésnél nem várt távhő-vezeték javítási munkálatok merültek fel.

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

KolorTV élőben

Programajánló

Relaxációs gongfürdő

Ismét sakkversenynek ad otthont Kazincbarcika

Adventtől Újévig Kazincbarcikán

Ünnepi kopogtatókészítés

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk