https://kolorline.hu/Változik a keret a KBSC csapatánál

Változik a keret a KBSC csapatánál

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kolorcity Kazincbarcika SC-nél volt nagy játékosmozgás a télen, hiszen máig a négy eddig klubunkhoz érkező labdarúgó mellett csupán két távozó (Kálmán Szilárd, Bartos Julián) játékosról számolhattunk be. Csapatunk kerete ma is változott, hiszen Bognár Dávid fél évre érkezett kölcsönbe Barcikára, miközben Vladul Stefan közös megegyezéssel távozott.

A huszonnégy éves paksi nevelésű Bognár Dávid a Paksi FC csapatától érkezett kölcsönbe Kazincbarcikára. A játékos utánpótlás éveit a Paks korosztályos együtteseinél töltötte, ahol szezonról-szezonra alapembernek számított. A 2015/2016-os idényben az U19-es csapat mellett huszonhat mérkőzésen a Paks NB3 Közép csoportjában szereplő fiókcsapatnál is pályára lépett, majd a következő három szezonban itt tett szert komoly harmadosztályú tapasztalatra is. Az NB3 mellett lehetőséget kapott az első osztályban való bemutatkozásra is, tavaly három meccsen az OTP Bank Ligában szereplő Paksnál is szerepet kapott. Az idei bajnokság őszi szezonját a másodosztályú Budaörsnél töltötte kölcsönben, ahonnan Kazincbarcikára érkezett.

Bognár Dávid érkezése mellett egy távozóról is be kell számolnunk, hiszen ma Vladul Stefan közös megegyezéssel távozott klubunktól. A huszonhét éves játékos nyáron érkezett csapatunkhoz, ahol huszonhárom alkalommal lépett pályára, melyből négyszer volt kezdő és tizenkilencszer állt be csereként. A labdarúgó a nálunk eltöltött fél év alatt hat gólt szerzett, négyszer volt eredményes a bajnokságban, valamint kétszer a Kazincbarcika MOL Magyar Kupa mérkőzésein. Vladul Stefan több játéklehetőség reményében távozik Kazincbarcikáról, további sikereket és sérülésmentes szezonokat kívánunk neki.

Forrás: kbsc.hu

További híreink

Tour de Hongrie Kazincbarcikán

Dátum: 2024. máj 08. 17:25

Közlekedési információkkal és autóbusz-menetrend frissítéssel! Kazincbarcika két állomással: egy cél- és egy rajtállomással lesz helyszíne a 2024-es Tour de Hongrie-nak. A május 9-i és 10-i versenynapok útlezárásokkal járnak városunkban, amelyeket a cikkünk alján látható térképen lehet megtekinteni.

Haltelepítés és horgászati tilalom tavainkon

Dátum: 2024. máj 08. 17:17

Haltelepítés lesz május 9-én, csütörtökön tavainkon. Ezért péntek reggelig horgászati tilalom lesz érvényben a Csónakázó-tavon és a Herbolyai-tavakon.

Helyére került a Tour de Hongrie szobor az Attila úti körforgalomban

Dátum: 2024. máj 08. 06:29

A Tour de Hongrie kerékpárverseny kazincbarcikai fordulója előtt csak pár nappal elfoglalta második legnagyobb körforgalmunkat Szőke Gábor Miklós szobrászművész új, biciklist megformáló káprázatos műve. A nemzetközileg jegyzett alkotó felelős a városunk jelképeit jelentő unikornisért és oroszlánért, valamint a sárkányért is. Az új látványosság Kolorcity egyik jelentős „kapujába” került, és továbbgazdagítja a helyi rendkívüli vizuálisélmény-tárlatot.

Indul a vízijátékshow Kazincbarcikán!

Dátum: 2024. máj 07. 22:54

Május 8-tól ismét élvezhető lesz a víz, a fény és a zene fantasztikus összjátékát kínáló szökőkút vízijátékshow-ja a kazincbarcikai Fő téren. A tavaszi menetrend szerint péntektől vasárnapig csodálható majd meg a látványosság, ami újításokban sem szűkölködik majd.

KolorTV élőben

Programajánló

Tour de Hongrie 2024 - május 9-i kazincbarcikai célállomással

Kazincbarcika

Játszóeszköz-avatók Kazincbarcikán

Kazincbarcika

Születés hete Kazincbarcikán

Kazincbarcika

Közösségi nap a Herbolyai-tavon

Kazincbarcika, Herbolyai II-es tó

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk