https://kolorline.hu/Súlyos lakástűz a Csokonain – több lakást kellett kiüríteni éjszaka

Súlyos lakástűz a Csokonain – több lakást kellett kiüríteni éjszaka

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Súlyos lakástűz ütött ki éjszaka a Csokonai úton Kazincbarcikán. A helyi tűzoltók lokalizálták a tüzet, melyet információink szerint egy meghibásodott hűtő okozott. A tűz következtében több lakást is ki kellett üríteni.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság és a Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság munkatársainak összehangolt, gyors együttműködése révén sikeres volt a kiürítés és az oltás is. Kazincbarcika Város Önkormányzata a tűz kitörését követően gondoskodott a lakók átmeneti elhelyezéséről a Csokonai úti Székhely Óvodában. Az óvoda munkatársai éjszaka nyitották ki számukra az intézményt, hiszen a lépcsőházban még mindig hatalmas füst és korom volt, így a lakók akkor még nem térhettek vissza otthonaikba. A rendőrség folyamatosan őrizte az üresen hagyott lakásokat, miközben a tűzoltók végezték a veszélyelhárító munkát.


Fotók: Bodó József

A kigyulladt lakás körül több ingatlanban is vízkárok keletkeztek, illetve volt, ahol ajtót kellett felfeszíteni- árulta el Begov Zoltán tűzoltó alezredes, tűzoltóparancsnok. Azok a lakók, akik még nem tudtak visszaköltözni, rokonaiknál szálltak meg.

A Székhely Óvodában az önkormányzat ezután alapos fertőtlenítést végeztet annak érdekében, hogy hétfőn a gyerekek biztonságban vegyék birtokba a létesítményt.

Bízunk benne, hogy a példaértékű összefogás segíti a családok, idősek mihamarabbi visszaköltözését otthonukba.

A város vezetői ezúton fejezik ki köszönetüket az áldozatos, tettre kész munkáért a Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság, a Székhely Óvoda munkatársai, valamint a közös képviselő és mindazok felé, akik segítették a mentést és veszélyelhárítást.

További híreink

Intenzív barcikai gyermeknap 1000 cyberpunk palacsintával

Dátum: 2025. máj 27. 20:59

Sokelemes gyermeknapot rendezett Kazincbarcika a város és a térség gyerekeinek. Az ünnepség a felhőtlen szórakozás mellett kiterjedt az alkotásra, a sportra, a kertészkedésre, a modellezésre, járműbemutatókra és könyvtárkóstolgatóra is. Az egyik csúcspont kétségtelenül a világszám Csikó-palacsinta fellépése lett. Egy cyberpunk csodamasinával készített végtelen palacsintatésztát vagdostak 1000 ajándékdarabra.

Mamma Mia! – Színházi élmény a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákszínpadának előadásában

Dátum: 2025. máj 26. 16:13

Május 20-án különleges kulturális eseménynek lehettek tanúi mindazok, akik ellátogattak a Don Bosco Sportközpontba Kazincbarcikán. A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákszínpada ugyanis a világhírű Mamma Mia! musicalt vitte színre, nem mindennapi lelkesedéssel és profizmussal. Az előadás rendezője Vassné Szokircsák Diána volt, akinek irányítása alatt a diákok felejthetetlen élménnyel ajándékozták meg a közönséget.

Történelmet írt a Kolorcity Kazincbarcika SC

Dátum: 2025. máj 25. 20:23

Idegenben sikerült a Kolorcity Kazincbarcika SC-nek az, ami eddig még sosem: feljutott az NB I-be. A tét óriási volt, mégis az utolsó másodpercig bizonytalanság volt, hogy csak a dobogó 3. helye jut a kék-sárgáknak vagy mégis sikerül egy álom beteljesülése. Végül a KBSC és a Vasas is döntetlent játszott, így az 1-1 pont döntött: a Kazincbarcika az NB I-ben játszik a következő szezonban!

Lépéshátrányba kerül Kazincbarcika a Versenyképes Járások Program miatt — kényszerszülte takarékossági intézkedések

Dátum: 2025. máj 24. 20:21

Hogyan érinti a Kazincbarcikai járás 22 települését a Versenyképes Járások Program? Nevezhető-e szolidárisnak ez az elosztási rendszer? Milyen nehézségekkel kell szembenéznie az iparűzési adó elvonása és a szolidaritási hozzájárulás befizetése után azoknak a településeknek, amelyek eddig ezekkel a bevételekkel a településüket és a térségben élőket is szolgálták? Kik a vesztesei és kik a győztesei a kormányzati intézkedéseknek? Ezeket a kérdéseket járjuk körül hétről hétre, most Kazincbarcika mellett Sajószentpéter és Bánhorváti megvalósuló beruházásait is áttekintjük.