https://kolorline.hu/Kolorcity Kazincbarcika SC – Két hazai mérkőzés

Kolorcity Kazincbarcika SC – Két hazai mérkőzés

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A következő négy napban két hazai mérkőzésen is szerepel a Kolorcity Kazincbarcika SC NBIII-as labdarúgócsapata. Pénteken a bajnokságban a Tállya csapata, március 1-jén, kedden pedig a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében a Paksi FC együttese vendégeskedik a Kolorcity Arénában.

Múlt vasárnap újabb három ponttal növelte előnyét a bajnokságban, hiszen az NB III Keleti csoportjának huszonkettedik fordulójában megrendezett Újpest FC II. elleni mérkőzésen is győzelmet aratott a Kolorcity Kazincbarcika SC csapata.
Az Újpest elleni győzelemnek és a BKV Előre Törökszentmiklós elleni vereségének köszönhetően jelenleg már kilenc pontra nőtt a Varga legénység előnye.
A megszokott vasárnapi meccsnapok helyett ezúttal pénteken lép pályára az NB III-as bajnokság következő fordulójában a Kazincbarcika, amikor is a Tállya KSE csapata lesz a vendég a Kolorcity Arénában. Az utolsó februári mérkőzés időpontja február 25. 18:00 óra. 
A MOL Magyar Kupa következő fordulója ismét egy kazincbarcikai mérkőzéssel kezdődik. A negyeddöntőben a Barcika március 1-jén, kedden 17:15-től hazai pályán fogadja az OTP Bank Ligában versengő Paksi FC együttesét. A találkozót a DVTK elleni kupameccshez hasonlóan az M4 Sport élőben közvetíti.
A mérkőzéseket a 18 évnél idősebb nézők csak védettségi igazolvánnyal látogathatják. A 18 év alattiak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében védettségi igazolvány nélkül is beléphetnek. A védettségi igazolványt a belépéskor kötelezően fel kell mutatni a személyi igazolvánnyal, vagy más arcképes személyazonosításra alkalmas igazolvánnyal együtt a biztonsági személyzetnek.

További híreink

Ismét csobog a víz a szökőkutakban, a Vízijáték-show pedig még mindig elkápráztat

Dátum: 2025. jún 21. 17:48

Idén a várost érő kormányzati sarcok miatt később indultak a szökőkutak és az országhíres Vízijáték-show. Június 20-tól azonban — ahogyan tervezte a városvezetés — újra teljes pompájában, víz- és fényárban úszik Kolorcity.

Kicsengettek, megkezdődött a vakáció

Dátum: 2025. jún 21. 08:00

Kazincbarcika általános és középiskoláiban is véget ért a 2024/25-ös tanév. Pénteken a diákok számára befejeződött a tanulás aktív időszaka. A 2025/26-os tanévre szeptember 1-jén csengetnek be.

Magyar úszás napja Kazincbarcikán - Uszodából uszodába

Dátum: 2025. jún 20. 08:00

A magyar úszás napját idén is izgalmas vízi kavalkáddal ünnepelte Kazincbarcika. Az úszást és az ehhez kapcsolódó sportágakat népszerűsítő játékos programon két olimpikonnal is találkozhattak az ifjú sportolók: Risztov Éva olimpiai bajnok úszó és Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó személyében. A program egyben búcsú is a városi uszodától, jövőre ugyanis már a Vízi komplexum ad majd helyet a nagy múltú vizes napnak, amelynek megtekintése az úszó olimpikon programjában is szerepelt.

Horgászjegy-hosszabbítási útmutató 2025 második félévére

Dátum: 2025. jún 19. 11:58

Június 30-án lejárnak a 2025 első felére megváltott horgászjegyek a kazincbarcikai horgászok számára. Azonban a Csónakázó-tó esetében ezt idén automatikusan meghosszabbítja a Barcika Park Nonprofit Kft., egészen a tó várható karbantartásáig, vagy ha addig erre nem kerül sor, akkor 2026. január 31-ig. A Herbolya I-II. tavakra várhatóan június 23-tól válthatóak ki a második féléves engedélyek.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorkölyöktáborok 2025

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk