https://kolorline.hu/Hamarosan újra lehetnek szabadtéri önkormányzati rendezvények

Hamarosan újra lehetnek szabadtéri önkormányzati rendezvények

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Mivel a koronavírus esetszámok hetek óta folyamatos csökkenést mutatnak és a szakemberek egybehangzó véleménye alapján a járványveszély nagymértékben enyhült, ezért a város vezetése úgy döntött, hogy ismét engedélyezi az önkormányzat által támogatott, kültéri események megszervezését.

A koronavírus-járvány negyedik hullámának felfutása idején, még tavaly októberben az a határozat született, hogy az Önkormányzat megbízásából szervezett nagy létszámú rendezvények nem kerülnek megtartásra, mivel a maszkviselésen túl a fizikai kontaktus minimalizálásával lehetett leginkább a fertőzés kockázatát elkerülni.
Mivel az esetszámok hetek óta folyamatos csökkenést mutatnak és a szakemberek egybehangzó véleménye alapján a járványveszély nagymértékben enyhült, ezért a város vezetése úgy döntött, hogy ismét engedélyezi az önkormányzat által támogatott, kültéri események megszervezését.
– Az egészségünk megóvása érdekében beltéri, nagy létszámú rendezvényeket egyelőre továbbra sem szervezünk, illetve a kültéri programok is természetesen csak a kötelező óvintézkedések mellett megtarthatóak! Ahogy az elmúlt két évben, úgy most sem könnyű a jövő tervezése, viszont bízunk benne, hogy hamarosan magunk mögött hagyhatjuk ezt a nehéz időszakot és a járvány enyhülésével, valamint a jó idő beköszöntével szép lassan újraindíthatjuk a városi rendezvényeket, egyelőre néhány kisebb, szabadtéri eseménnyel – nyilatkozta Szitka Péter polgármester.

 

További híreink

Magyar úszás napja Kazincbarcikán - Uszodából uszodába

Dátum: 2025. jún 20. 08:00

A magyar úszás napját idén is izgalmas vízi kavalkáddal ünnepelte Kazincbarcika. Az úszást és az ehhez kapcsolódó sportágakat népszerűsítő játékos programon két olimpikonnal is találkozhattak az ifjú sportolók: Risztov Éva olimpiai bajnok úszó és Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó személyében. A program egyben búcsú is a városi uszodától, jövőre ugyanis már a Vízi komplexum ad majd helyet a nagy múltú vizes napnak, amelynek megtekintése az úszó olimpikon programjában is szerepelt.

Horgászjegy-hosszabbítási útmutató 2025 második félévére

Dátum: 2025. jún 19. 11:58

Június 30-án lejárnak a 2025 első felére megváltott horgászjegyek a kazincbarcikai horgászok számára. Azonban a Csónakázó-tó esetében ezt idén automatikusan meghosszabbítja a Barcika Park Nonprofit Kft., egészen a tó várható karbantartásáig, vagy ha addig erre nem kerül sor, akkor 2026. január 31-ig. A Herbolya I-II. tavakra várhatóan június 23-tól válthatóak ki a második féléves engedélyek.

Változás a közlekedésben — útlezárás a vasúti útátjáró javítás miatt

Dátum: 2025. jún 19. 06:45

Javítják a Múcsonyi úti vasúti átjáró útburkolatát június 24. és július 5. között. A munkálatok miatt a közlekedők ideiglenes forgalomkorlátozásra és forgalmirend-változásra számítsanak.

Regionális úszótábor miatt változik a vendégúszás rendje

Dátum: 2025. jún 18. 22:10

VÁLTOZÁS! A Kazincbarcikai Fedett Uszoda június 22. és 28. között regionális úszótábornak ad otthont Emiatt a vendégúszás korlátozott időtartamban lesz elérhető.

KolorTV élőben

Programajánló

I. KolorPlatz BMX & Roller Jam

Kazincbarcika, KolorPlatz

Kolorkölyöktáborok 2025

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk