https://kolorline.hu/Elkezdődött az idény a Sláger Kazincbarcikai KSE csapatánál

Elkezdődött az idény a Sláger Kazincbarcikai KSE csapatánál

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Sláger Kazincbarcikai KSE felnőtt csapata számára is elkezdődött az idény. A folyamatos edzések mellett az utánpótlás csapatok is versenyeznek az országos bajnokságban.

Megkezdődött a kosárlabda idény a Sláger Kazincbarcikai KSE felnőtt csapatánál, akik eddig két meccset játszottak le - árulta el Gaszper András a Sláger Kazincbarcikai KSE vezetőedzője, aki hozzátette, bár vereséggel végződött mind két összecsapás, a fiúk nem vesztettek lelkesedésükből. Március 11-én újabb mérkőzést játszott a Sláger Kazincbarcikai KSE felnőtt férfi csapata. A házigazdák a MEAFC csapatát fogadták az Irinyi Tornacsarnokban. A mérkőzések mellett az edzések is folyamatosak az egyesület életében, ahol a felnőttek mellett számos utánpótlás csapat is jelen van.

Azok az utánpótlás korú gyermekek, akik szeretnek kosárlabdázni, és szeretnék tovább fejleszteni ügyességüket, tudásukat, valamint szeretnének csapatban, versenyszerűen is játszani, hétköznap délutánonként az Irinyi tornacsarnokban jelentkezhet a vezetőedzőnél, aki sok szeretettel várja az új növendékeket.

További híreink

3 milliárd után most 800 millió forint a tét

Dátum: 2026. aug 14. 19:08

Újabb közel 800 millió forintos befizetési kötelezettség terheli Kazincbarcikát egy olyan számítási módszer miatt, amely már tavaly is komoly pénzügyi nehézséget okozott a városnak. Az önkormányzat lassan két éve folyamatosan dolgozik a probléma rendezésén, és számos kormányzati, szakpolitikai szereplővel egyeztetett.

Újra lehet csónakázni a Csónakázó-tavon a Kolorfesztivál idején

Dátum: 2026. aug 14. 09:06

Sok kazincbarcikai számára kedves emlék a Csónakázó-tó régi hangulata, amikor még csónakokkal is vízre lehetett szállni. A szolgáltatás hosszú éveken keresztül működött, később azonban az egész szezonon át tartó fenntartása a változó érdeklődés mellett már nem bizonyult gazdaságosnak.

Rendkívüli ülés: költségvetés, mintegy 800 milliós befizetés és több városi fejlesztés is napirendre került

Dátum: 2026. aug 13. 20:36

Kazincbarcika 2026. évi költségvetésének módosításáról, a várost terhelő majd’ 800 millió forintos befizetési kötelezettségről és az annak kompenzálására benyújtott rendkívüli támogatási igényről is tárgyalt augusztus 13-i rendkívüli ülésén Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete. Pozitív döntés esetén a felszabaduló forrásból többek között távhőrekonstrukció, önkormányzati lakások felújítása, kórházi eszközfejlesztés és városüzemeltetési gépbeszerzés valósulhatna meg.

ÁLHÍR a farkastámadás - A rendőrség cáfolja a kazincbarcikai farkastámadásról szóló hírt

Dátum: 2026. aug 12. 16:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságnak nincs tudomása arról a farkastámadásról, amelyről a 3700PontHu Facebook-oldalán jelent meg cikk a napokban. A bejegyzés szerint Kazincbarcika külterületén, a város lakott részétől néhány száz méterre farkasfalka támadt egy juhállományra, és az esettel kapcsolatban rendőri intézkedés is történt. A Kolorline megkereste a rendőrséget: Nagy Gábor rendőr alezredes, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetője határozottan cáfolta a rendőrségi intézkedésről és a hatósághoz érkezett bejelentésről szóló állításokat.

KolorTV élőben

Programajánló

XII. Kolorfesztivál – Hat napon át újra együtt Kolorcityben

Kazincbarcika

XII. Kolorfesztivál - részletes program

Kazincbarcika

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk