https://kolorline.hu/Fitt Majális Kazincbarcikán

Fitt Majális Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Két év kényszerű kihagyás miatt idén rendhagyó Fitt Majálison vehetnek részt az érdeklődők Kazincbarcikán. A Kazincbarcika Város önkormányzatának támogatásával megvalósuló díjmentes program helyszíne a megújult fő tér lesz.

A színpadi fitt programok 13 órától kezdődnek majd a Fő téren, ahol az érdeklődők gymstick, alakreform, valamint kangoo jumps edzéseken vehetnek részt. Móricz Zsófia a Barcika Art Nonprofit Kft. kulturális menedzsere elárulta, a rendhagyó Fitt Majális eseményre kilátogatók együtt sportolhatnak majd többek között Rubint Rékával, Czégel Erikával, valamint Sifivel és a Kangoo Team-mel.

Az iskolás korú gyerekeket a Fitt Majálison a helyi sportegyesületek teszik próbára. A különböző ügyességi feladatokon való részvételért az állomásokon pecséteket kapnak a résztvevők, amiket ajándékokra lehet beváltani. Az ügyességi feladatokon túl Gasztro utca és kézműves foglalkozások várják majd a kicsiket és a nagyokat. A napot a New Level Empire koncertje zárja majd.

Eső esetén a sportprogramok helyszíne a Kazinczy Ferenc Tornacsarnok lesz, a New Level Empire koncertet pedig az Irinyi tornacsarnokba tartják meg.

További híreink

A mentőket ünnepelték Kazincbarcikán

Dátum: 2024. máj 10. 15:06

Magyarországon a mentők „születésnapja” május 10., mivel 1887-ben ezen a napon kezdte meg működését a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület. A jeles nap alkalmából Kazincbarcikán is elismerésben részesültek az életmentésben élenjáró mentők.

Tour de Hongrie — ismét megmutatta magát Kazincbarcika

Dátum: 2024. máj 09. 17:21

A Tour de Hongrie kerékpáros verseny második szakaszának befutója Kazincbarcika volt. A napot a brit Mark Cavendish nyerte, magára öltve a sárga trikót.

Tour de Hongrie Kazincbarcikán

Dátum: 2024. máj 08. 22:33

Közlekedési információkkal és autóbusz-menetrend frissítéssel! Kazincbarcika két állomással: egy cél- és egy rajtállomással lesz helyszíne a 2024-es Tour de Hongrie-nak. A május 9-i és 10-i versenynapok útlezárásokkal járnak városunkban, amelyeket a cikkünk alján látható térképen lehet megtekinteni.

Haltelepítés és horgászati tilalom tavainkon

Dátum: 2024. máj 08. 17:17

Haltelepítés lesz május 9-én, csütörtökön tavainkon. Ezért péntek reggelig horgászati tilalom lesz érvényben a Csónakázó-tavon és a Herbolyai-tavakon.

KolorTV élőben

Programajánló

Játszóeszköz-avatók Kazincbarcikán

Kazincbarcika

Születés hete Kazincbarcikán

Kazincbarcika

Közösségi nap a Herbolyai-tavon

Kazincbarcika, Herbolyai II-es tó

Made in Hungária

Don Bosco Sportközpont

KolorPlatz-avató

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk