eerr Kolorline - Kazincbarcika - A Magyar Sport Napját ünnepelték Kazincbarcikán


https://kolorline.hu/A Magyar Sport Napját ünnepelték Kazincbarcikán

A Magyar Sport Napját ünnepelték Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Színes és változatos sportprogramokon vehettek részt Kazincbarcikán az érdeklődők a Magyar Sport Napján május 6-án. Az alsós diákok interaktív sportágválasztó show-n, a nagyobbak és a felnőttek pedig a meghívott edzőkkel és trénerekkel együtt mozoghattak. Emellett átadták a Kazincbarcika Város Sportjáért kitüntető díjat is.

Május 6-a a Magyar Sport Napja. A kontinens első szabadtéri sportversenyét 1875. május 6-án Budapesten rendezte meg a Magyar Athletikai Club - Magyarország legrégebbi egyesülete. Ennek emlékére egy kormányhatározat alapján 2000 óta ezen a napon ünnepeljük a Magyar Sport Napját.

Kazincbarcikán ebből az alkalomból változatos sportprogramokkal készültek a szervezők a kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A délelőtti órákban az általános iskolás első, második és harmadik évfolyamos tanulói vehettek részt egy interaktív sportágválasztón a Kazinczy Ferenc Tornacsarnokban, ahol kipróbálhatták többek között az íjászkodást, a futballt, a röplabdát, a kézilabdát, a vízilabdát és a súlyemelést is.


Fotók: Pálinkó Gábor

Délután a Kazincbarcikai Sport Központ területén a Magyar Sport Napja alkalmából, Szitka Péter polgármester Polgármesteri Elismerő Okleveleket, valamint a Kazincbarcika Város Sportjáért kitüntető díjat adta át.

Polgármesteri Elismerő Oklevélben részesült:

Floorball sportágban
Florball IV. korcsoport lány csapat

Farkas Emese

Csikász Panni, Hanász Panna, Nagy Csenge Dominika, Rádai Nadin Nina, Százi Vivien, Varga Zsófia Panna

Floorball II. korcsoport lány csapat

Tóthné Szepesi Éva

Kerékgyártó Panna, Kocsis Dóra Márta, Mikulecz Viktória, Molnár Száva, Szolyák Dorka Zoé, Tyukodi Izabella

Grundbirkózás sportágban
Grundbirkózás II. korcsoport lány csapat

Tóthné Szepesi Éva

Demeter Lotti, Fekete Lilla, Kerékgyártó Panna, Kónya Zselyke, Labancz Anna Iringó, Molnár Száva, Piaszkó Jázmin , Szolyák Dorka Zoé, Tyukodi Izabella

Ritmikus gimnasztika sportágban
Ritmikus gimnasztika III. korcsoport

Mészáros Judit

Tóth Panna Boglárka, Dobi Mira, Fodor Kamilla, Hoffmann Hanna. Knittel Lara

Ritmikus gimnasztika I. korcsoport

Mészáros Judit

Antal Gréta, Dobi Adél, Kurcsik Hanna, Pap Zoé

Röplabda sportágban

Toronyai Miklós

Íjászat sportágban

Miklós Máté Bendegúz

Atlétika sportágban

Tóth Anna

Tenisz sportágban

Szabó József

Testnevelő kategóriában

Oláh Csaba György

Kazincbarcika Város Sportjáért kitüntető díj évente egy adományozható azoknak a kazincbarcikai intézményben tanuló, illetve kazincbarcikai sportegyesületben versenyző sportolóknak vagy csapatoknak, akik kiemelkedő sporteredményeket értek el; valamint sportvezetőknek, edzőknek, sportszakmai tevékenységet segítő dolgozóknak, egyházaknak, akik hosszú ideje kimagasló színvonalú munkát végeznek. Idén a díjat Kerekes Ottó a Kazincbarcikai Városi Sportegyesület elnöke vehette át.

A díjátadót követően meglepetésvendégként két olimpikon, Lőrincz Viktor és Szőke Alex vett részt a rendezvényen, akik egy pódiumbeszélgetés keretében meséltek eredményeikről, és a felkészülésről.

A délután folyamán „Fitt Barcika Csúcs – ünnepeljük a Magyar Sport Napját” címmel közös mozgásra invitálták a szervezők az érdeklődőket. A díjmentes programon a Kazinczy Ferenc Tornacsarnokban zumbázhattak együtt a mozogni vágyók Kolobiskó Ritával, majd Tatarek Rezső és csapata tartott boksz órákat, valamint az utolsó órában Buczkó Katával együtt nyújthattak le a résztvevők.

 

További híreink

Szülők a gyerekek konyháján – új látogatás a közétkeztető Prímánál

Dátum: 2026. okt 15. 20:06

Újabb nyílt bejárás történt a Barcika Príma Kft. központi főzőkonyháján, ahol pedagógusok és a szülői közösség tagjai együtt kaphattak betekintést abba, hogyan készülnek a gyerekek mindennapi ételei. A konyhai programot ezúttal a Székhely Óvodában tartott közös ebédkóstolás zárta, ahol a résztvevők maguk is megkóstolhatták az aznapi menüt.

Daruzási munkálatok miatt útzár lesz 19-én hétfőn a Csokonai utcán

Dátum: 2026. okt 15. 18:06

Október 19-én (hétfőn) 8:00 órától 17:00 óráig a Csokonai utca 26-28. szám előtti közterület daruzási munkálatok miatt ideiglenesen lezárásra kerül - Kazincbarcika Város Önkormányzatának tájékoztatója.

Szimuláció: külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika

Dátum: 2026. okt 14. 11:22

Október 14-én külső védelmi terv gyakorlatot tartott Kazincbarcika a Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség irányításával. A gyakorlat célja az összehangolt védekezéshez szükséges intézkedések és eszközök működőképességének ellenőrzése, hogy egy váratlanul bekövetkező súlyos ipari baleset esetén biztosítható legyen a lakosság védelme.

Az Idősek hava Kazincbarcikán 2026-ban – Eseménynapló

Dátum: 2026. okt 14. 08:29

Október, mint az idősek hónapja Kazincbarcikán évek óta kitüntetett időszak, de 2026-ban talán minden eddiginél több program várja az ünnepelteket. Ebben a cikkben egy helyre gyűjtjük a már megtörtént eseményeket, a városi rendezvényeket és a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ által szervezett programokat is. Cikkünk eseményről eseményre folyamatosan frissül.

KolorTV élőben

Programajánló

TÖKÖS családi játszóház

Idősek hava: Mindenkor biztonságban!

Idősek hava: Operett, ahogy szeretjük Oszvald Marikával és Peller Károllyal

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk