https://kolorline.hu/Ütemterv szerint zajlik a vízi komplexum építése

Ütemterv szerint zajlik a vízi komplexum építése

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Az elmúlt időszak egyik legjelentősebb és legnagyobb beruházása van folyamatban a Csónakázó-tó mellett, ahol az ütemtervnek megfelelően halad a vízi komplexum építése. Az elmúlt napokban két toronydaru is érkezett az építkezéshez.

A már régóta várt vízi komplexum, mely uszoda, strand és wellness funkcióval is rendelkezik majd, a Delfin Vízisport Klub, a Magyar Vízilabda Szövetség, a Wanhua-BorsodChem Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve Kazincbarcika Város Önkormányzata együttműködésében, több ütemben valósul meg, a látványcsapatsportágak támogatási rendszere által, valamint rendkívül jelentős önkormányzati anyagi hozzájárulással.

Halász Béla, a KSK Delfin Vízisport Klub elnöke elmondta, hogy a területen jelenleg az alapozási munkálatok vannak folyamatban, valamint a teljes beruházás két ütemben valósul meg.
Az első ütem kivitelezési munkálatai az ütemtervnek megfelelően haladnak, ennek a szerződött értéke 6,6 milliárd forint  – emelte ki az klub elnöek.
A beruházás második ütemében a kiegészítő létesítmények épülnek meg, valamint  külső területen strand funkciós elemek, mint például kültéri medence is várja majd a látogatókat.
Az infrastrukturális fejlesztés során, az impozáns épület mellett közel 300 parkolóhelyet alakítanak ki. Az első ütem befejezése 2023. szeptemberére várható.

További híreink

Bike Day

Dátum: 2023. szept 23. 08:00

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság idén is megrendezte a Bike Day elnevezésű balesetmegelőzési programját. A Don Bosco Sportközpont parkolójában több mint 100 helyi óvodás és általános iskolás mutatta meg, mennyire jártas a KRESZ-ben, és mennyire veszi jól a gyakorlatban a közlekedési akadályokat.

Feloldották az útzárat a Lidl-körforgalomnál

Dátum: 2023. szept 22. 19:25

Nem készült el még teljesen, ám szeptember 22-én feloldották a Mátyás király út-Pollack Mihály utca kereszteződésében az útzárat. Azok a munkálatok, amelyek még hátravannak, már nem járnak teljes korlátozással.

ERASMUS+ BARCELONA – 2023

Dátum: 2023. szept 20. 20:38

Az Ózdi SZC Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola megnyerte az Erasmus+ rövidtávú szakmai gyakorlatának lehetőségét. 2023. június 25. és július 16. között Barcelonában bővült 12 grafikus tanuló szakmai tapasztalata, kulturális műveltsége.

Kertünk felkészítése a szélsőséges időjárásra — a kertben alkalmazható alkalmazkodási válaszlépések

Dátum: 2023. szept 19. 09:00

Kertünk fokozottan ki van téve az éghajlati elemeknek, a globális szintű klímaváltozás okozta extrém időjárás súlyosan károsíthatja a növényeket, kerti eszközöket és melléképületeket, ezzel akár jelentős anyagi károkat és terméskiesést okozva. Az ilyen jellegű károk egy része megelőzhető, ha tudatosan felkészítjük kertünket és – ha kert hiányában is kertészkednénk, akkor – erkélyünket az extrém időjárási események okozta kihívásokra. Ehhez fontos átgondolnunk, hogy a kertünknek vagy erkélyünknek milyen adottságai vannak, és a várható jövőbeli éghajlati változásokat figyelembe véve, tudatosan célszerű megtervezni a változtatásokat, beavatkozásokat.

KolorTV élőben

Programajánló

Mezey-workshop II.

Mezey István Művészeti Központ

Idősek világnapja 2023

Don Bosco Sportközpont

Alakreform-edzés Rubint Rékával

Kazinczy Ferenc Tornacsarnok

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk