https://kolorline.hu/Nincs megállás a válogatott tagok számára

Nincs megállás a válogatott tagok számára

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Már május 10-én edzést vezényelt Toronyai Miklós, az U22-es férfi válogatott edzője, és a foglalkozáson ott volt a GreenPlan-VRCK tehetsége, Péter Benedek is. A délutáni, felnőtt válogatott edzésen pedig Blázsovics Péternek volt jelenése.

Az U22-es válogatott a jövő héten Európa-bajnoki selejtezőt játszik Bulgáriában a házigazda és Franciaország ellen. Nincsenek tehát irigylésre méltó helyzetben Péter Bendekék, mind a két nemzet ugyanis jóval a magyar előtt jár, Toronyai azonban reménykedik abban, hogy sikerül jó mérkőzéseket játszaniuk. Bulgária Batári Csaba, mint statisztikus is elutazik.

A vezetőedző nem unatkozik, hiszen a fiatalok után a felnőtt válogatott edzését is látogatnia kell, ahol a szövetségi kapitány, Koch Róbert munkáját segíti másodedzőként. A válogatottra majd a finnek elleni meccseket követően az Európa Liga ezüst divíziójának a négyes döntője vár, amelynek Budapest lesz a házigazdája.

Bővebben a hunvolley.hu oldalon.

Forrás, fotó: vrck.hu

További híreink

Csökkentett üzemű, morgató MoLaRi próba lesz november 9-én szerdán

Dátum: 2026. nov 06. 16:18

A próba értékelése kizárólagosan elektronikus módszerrel történik. 

Távhővezeték-javítás miatt fűtés- és hálózati melegvíz-szolgáltatás szünet lesz

Dátum: 2026. nov 06. 14:41

November 11-én, szerdán távhővezeték-javítás miatt több épületben szünetelni fog a fűtés- és hálózati melegvíz szolgáltatatás

68 éves az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör – kiállítással ünnepeltek

Dátum: 2026. nov 06. 14:38

A hagyományokhoz híven idén is kiállítással ünnepelte fennállásának évfordulóját az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör. A 68 éves közösség tagjainak alkotásait csütörtökön mutatták be a Mezey István Művészeti Központ Gyermekek Háza – Kézművesházában.

Csőtörés történt a Jószerencsét úton, vízhiányra nem kell számítani

Dátum: 2026. nov 06. 14:02

A szakemberek dolgoznak a műszaki meghibásodás elhárításán.