https://kolorline.hu/Szenior kreativitás a karanténban

Szenior kreativitás a karanténban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Nyílt napot tartott a Kazincbarcikai Idősügyi Tanács június 1-jén. A Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Alapítvány EduSenior Információs és Tanácsadó Program keretében mutatták be a karantén alatt készült alkotásokat.

Szenior kreativitás a karanténban, valamint helyi értékek – honismeret témákban várták a meghívottakat a Mezey István Művészeti Központba. A rendezvény első részében a „Mit tegyek, hogy aktív legyek? Mit tegyek, hogy ne felejtsek?” az EduSenior Program demencia prevenciós képregényét a COVID idején a megelőzés érdekében címet viselő eddig megjelent 3 kisfilmet tekinthették meg a résztvevők. A megjelenteket Dr. Dobos László, a Harmadik Kor Egyeteme Alapítvány Kuratóriumának elnöke az EduSenior program ötletgazdája, valamint Dr. Makkai Orsolya alpolgármester köszöntötte.

A városvezető elmondta, hogy Kazincbarcikán meghatározó a kulturális élet, temérdek programmal, rendezvényekkel kedveskednek minden korosztálynak. Továbbá kiemelte, hogy a pandémiás időszak után is a város igyekszik kiemelt figyelmet fordítani a szépkorúakra.

Szenior kreativitás a karanténban témában számtalan alkotás érkezett, amit a program résztvevői megtekinthettek, valamint helyi értékek, honismeret, nagyjaink témában négy alkotást mutattak be a szervezők kisfilmek formájában. Az esemény az emléklapok átadásával zárult.

További híreink

Együttműködés a háromszoros olimpiai bajnokkal — Szécsi Zoltán sportszakmai megállapodást kötött a Delfin Vízisport Klubbal

Dátum: 2025. máj 10. 20:20

Sportszakmai együttműködési megállapodást kötött a KSK Delfin Vízisport Klubbal Szécsi Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.

Elismerések futótüze a Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság számára

Dátum: 2025. máj 09. 16:33

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ünnepi állománygyűlést tartott a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián világnapján. A Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságot is meghívták a kitüntett alkalomra, amelyen az állományuk négy kollégája elismerésben részesült.

Barcika sportcsillagai — ünnepélyes sportdíjátadó az Egressy Béni Művelődési Központban

Dátum: 2025. máj 09. 13:10

Május 6-án a felújított Egressy Béni Művelődési Központ adott otthont Kazincbarcika egyik legjelentősebb sporteseményének, a Barcika sportcsillagai díjátadó gálának. A magyar sport napja alkalmából szervezett ünnepségen a város sportéletének legjobbjai, tehetséges utánpótlás-sportolói, edzői és sportvezetői gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljék az elmúlt év kiemelkedő eredményeit, sikereit és példamutató teljesítményeit.

„Az érfestéstől az imaginációig” — Stark István különleges kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2025. máj 08. 07:04

Május harmadik hetéig látható Stark István festő- és grafikusművész kiállítása a Mezey István Művészeti Központban, az „Emberben a művész, művészben az ember” kiállítássorozat negyedik megállójaként. Az országos és nemzetközi hírű alkotók pályájának gyümölcsét kínáló tárlatszéria ezúttal a sokat látott és láttatott művész legutolsó — nagy tudáson és mesteri technikán alapuló — korszakát mutatja be a falakon.

KolorTV élőben

Programajánló

Reklám

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk