https://kolorline.hu/Szépkorúak sportnapja

Szépkorúak sportnapja

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Június 25-én immáron hatodik alkalommal, társszervezetek tagjaival közösen és számos támogató segítségével kerül megrendezésre az Újkazinci Baráti Kör Szenior Sport Kavalkádja, a szépkorúak sportnapja. Az esemény most rendhagyó módon szabadtérre kerül.

A már többéves hagyománnyal rendelkező eseményre a szervezők ötfős csapatokat várnak Kazincbarcikán a Pete András Stadionba. Eddig 17 csapat nevezett annak érdekében, hogy együtt mozoghassanak. Nevezések érkeztek helyi és a környező települések nyugdíjasklubjaitól, sőt távolabbról is, Csobádról, Felsővadászról, Ózdról, többségükkel érkeznek szurkoló tagok és családtagok is. Az eddigi visszajelzések alapján megközelítőleg 150 főre számítanakk.

A jó hangulatot, a testmozgást középpontba állító rendezvényen többféle programmal készülnek, többségében játékos, kreatív közösségi, igazi csapatmunkát igénylő ügyességi feladatokkal, amelyek nem tartalmaznak sérülésveszélyes elemeket. A szépkorúakra tekintettel leginkább olyanok, amelyek kevés mozgást igényelnek, hogy a kevésbé mozgásképes csapattársak is élvezzék, részt tudjanak benne venni.

Nem kizárólag sportolni lehet, hiszen az Újkazinci Baráti Kör partnerei és támogatói jóvoltából különböző érdekességek színesítik az egész napos sportfesztivált, amelyen a csapatokkal érkező szurkolók, családtagok, esetleg unokák is részt vehetnek. Megújult, rendkívül érdekes feladatokkal készül a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Alapítványa, hasonlóan az Észak-magyarországi Regionális Vízművek. Több olyan programelem is lesz, melyet a szervezők pihenésképpen iktatnak be a résztvevőknek. Többek között az Idővár Kulturális Nyugdíjas Klub kreatív kézműves kuckót rendez be, Sándor Andrásné Anikó segítségével gyöngyfűzésre is sor kerülhet. Lesz egészségfolyosó, ahol Üveges  Szilvia védőnő, a Magyarországi Légimentésért Alapítvány kuratóriumi tagjának irányításával különböző szűrőprogramokon, tanácsadásokon lehet részt venni, amelyek között lesz kimondottan nőket érintő témakör is. A Magyar Vöröskereszt Észak-Borsod Területi Szervezete elsősegélynyújtó bemutatót is tart, bizonyos sérülések ellátásának megismertetésében. A Szeretet Fénye Közhasznú Alapítvány jóvoltából sportolók részére masszázs is elérhető lesz, de lehetőség lesz lélekerősítő beszélgetésre, számmisztikás sorselemzésre, szelfitáblás fotózkodásra, körsétát tenni a Kolorcity Arénában, megnézni például a birkózók telephelyét. 

A sportnap védnöke a MOB Fair Play-díjas Győr Béla, a Honvédelmi Minisztérium nyugállományú alezredese, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, aki kazincbarcikai származású. A program fő támogatója Sütő Ágnes sportszervező, jógaoktató. A rendezvény helyszínét a Kolorcity Kazincbarcika Sport Club, a technikai feltételeket a Barcika Art Nonprofit Kft. biztosítja, valamint sporteszközökkel a Pollack Mihály Általános Iskola segít. Ismét a program segítői lesznek városunk neves senior sportolói, birkózók, röplabdások, labdarúgók, kézilabdás hölgyek, és még sokan mások

Az esemény célja ismét a közösségi élmény, a másokkal való együtt mozogás, együtt nevetés, élményekkel gazdasodás. 

Forrás: barcikaihistorias.hu

További híreink

Együttműködés a háromszoros olimpiai bajnokkal — Szécsi Zoltán sportszakmai megállapodást kötött a Delfin Vízisport Klubbal

Dátum: 2025. máj 10. 20:20

Sportszakmai együttműködési megállapodást kötött a KSK Delfin Vízisport Klubbal Szécsi Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.

Elismerések futótüze a Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság számára

Dátum: 2025. máj 09. 16:33

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ünnepi állománygyűlést tartott a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián világnapján. A Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságot is meghívták a kitüntett alkalomra, amelyen az állományuk négy kollégája elismerésben részesült.

Barcika sportcsillagai — ünnepélyes sportdíjátadó az Egressy Béni Művelődési Központban

Dátum: 2025. máj 09. 13:10

Május 6-án a felújított Egressy Béni Művelődési Központ adott otthont Kazincbarcika egyik legjelentősebb sporteseményének, a Barcika sportcsillagai díjátadó gálának. A magyar sport napja alkalmából szervezett ünnepségen a város sportéletének legjobbjai, tehetséges utánpótlás-sportolói, edzői és sportvezetői gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljék az elmúlt év kiemelkedő eredményeit, sikereit és példamutató teljesítményeit.

„Az érfestéstől az imaginációig” — Stark István különleges kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2025. máj 08. 07:04

Május harmadik hetéig látható Stark István festő- és grafikusművész kiállítása a Mezey István Művészeti Központban, az „Emberben a művész, művészben az ember” kiállítássorozat negyedik megállójaként. Az országos és nemzetközi hírű alkotók pályájának gyümölcsét kínáló tárlatszéria ezúttal a sokat látott és láttatott művész legutolsó — nagy tudáson és mesteri technikán alapuló — korszakát mutatja be a falakon.

KolorTV élőben

Programajánló

Reklám

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk