https://kolorline.hu/Református evangelizációs nap Kazincbarcikán

Református evangelizációs nap Kazincbarcikán

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Tiszáninneni Református Egyházkerület szabadtéri evangelizációs napot tartott Kazincbarcikán a megújult Fő téren. A június 11-ei eseményen különböző szórakoztató programok várták a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

A református evangelizációs nap egy sorozat, melynek első állomását Kazincbarcika adta. A rendezvény célja az emberek és a református vallás egymáshoz közelítése azáltal, hogy nem a templomban, hanem az utcán, olyan tereken szólítják meg őket, ahol mindennap járnak, emellett a szervezők igyekeznek bemutatni az egyházkerületüket.

A rendezvényen Pásztor Dániel püspök mondott köszöntőt, és adta át az egyházkerület ajándékát Klimon István alpolgármesternek, akinek megköszönte, hogy lehetővé tette, hogy első alkalommal Kazincbarcikán valósult meg a rendezvény.

– Azért esett Kazincbarcikára a választás, mert egyrészt a szívemhez közel áll ez a város, hiszen itt szolgálok már több mint 31 éve, illetve iskolalelkészként is tevékenykedem, valamint van óvodánk, általános iskolánk és középiskolánk is, amiket szeretnénk bemutatni – árulta el Pásztor Dániel püspök.

Számos szórakoztató program várta a Fő térre kilátogatókat, többek között ugrálóvár, Levente Péter előadása, valamint keresztény együttesek műsora. Idén nyáron még egy alkalommal szervez hasonló rendezvényt a Tiszáninneni Református Egyházkerület, akkor Abaújvárra látogatnak.

További híreink

Együttműködés a háromszoros olimpiai bajnokkal — Szécsi Zoltán sportszakmai megállapodást kötött a Delfin Vízisport Klubbal

Dátum: 2025. máj 10. 20:20

Sportszakmai együttműködési megállapodást kötött a KSK Delfin Vízisport Klubbal Szécsi Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.

Elismerések futótüze a Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság számára

Dátum: 2025. máj 09. 16:33

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ünnepi állománygyűlést tartott a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián világnapján. A Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságot is meghívták a kitüntett alkalomra, amelyen az állományuk négy kollégája elismerésben részesült.

Barcika sportcsillagai — ünnepélyes sportdíjátadó az Egressy Béni Művelődési Központban

Dátum: 2025. máj 09. 13:10

Május 6-án a felújított Egressy Béni Művelődési Központ adott otthont Kazincbarcika egyik legjelentősebb sporteseményének, a Barcika sportcsillagai díjátadó gálának. A magyar sport napja alkalmából szervezett ünnepségen a város sportéletének legjobbjai, tehetséges utánpótlás-sportolói, edzői és sportvezetői gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljék az elmúlt év kiemelkedő eredményeit, sikereit és példamutató teljesítményeit.

„Az érfestéstől az imaginációig” — Stark István különleges kiállítása a Mezeyben

Dátum: 2025. máj 08. 07:04

Május harmadik hetéig látható Stark István festő- és grafikusművész kiállítása a Mezey István Művészeti Központban, az „Emberben a művész, művészben az ember” kiállítássorozat negyedik megállójaként. Az országos és nemzetközi hírű alkotók pályájának gyümölcsét kínáló tárlatszéria ezúttal a sokat látott és láttatott művész legutolsó — nagy tudáson és mesteri technikán alapuló — korszakát mutatja be a falakon.

KolorTV élőben

Programajánló

Reklám

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk