https://kolorline.hu/Kolorcity Kazincbarcika SC – Az NB II-re készülnek

Kolorcity Kazincbarcika SC – Az NB II-re készülnek

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kolorcity Kazincbarcika SC a 2021/2022-es NB III-as bajnoki idényben a bajnokság harmincharmadik fordulóját követően bajnoki címet ünnepelhetett. Az NB II-ből való kiesést követően a csapat célja egyértelműen a mielőbbi visszajutás volt, ez sikerült is nekik, így múlt héten már a Merkantil Bank Liga 2022/2023-as szezonjára kezdték meg felkészülésüket.

A Kazincbarcika játékosainak munkáját továbbra is Varga Attila vezetőedző irányítja. A trénert is Sorin Cigan segíti, mint másodedző, az erőnléti edzői feladatokat Gudovics Attila látja el, kapusaikkal változatlanul Botló Ádám kapusedző foglalkozik. Továbbiakban Simon László videóelemző és asszisztens edző személyében egy tapasztalt sportszakember is részt vesz a napi munkában.
A klub eddigi tájékoztatása értelmében a csapat kerete sem esik át nagy változáson, a távozó játékosok mellett érkező labdarúgókról is beszámoltak.

A bajnokcsapat tagjai közül a következő játékosok kezdték meg a felkészülést Kazincbarcikán: Ádám Ferenc, Dvorschák Gábor, Heil Valter, Laczkó Milán, Kovács Dávid, Nagy János, Megyeri Gábor, Pálinkás Gergő, Sinanovic Sinan, Süttő Attila, Szabó Balázs, Szemere Balázs, Székely Krisztián, Ur László

A klub sikeréért tett munkát megköszönték a következő labdarúgóknak: Keményffy Máté, Kréti Gergő, Kristófi Sándor, Márton András, Pinyaskó László, Rjaskó Viktor, Schildkraut Krisztián

A csapathoz érkező játékosok: Arday Dominik (FTC II. - NB III), Hleba Tamás (Szolnoki MÁV FC - NB2), Lippai Tibor (Füzesgyarmati SK - NB III), Szekszárdi Tamás (Szolnoki MÁV FC - NB II), Székely Dávid (DEAC - NB III)

A Kolorcity Kazincbarcika SC a Merkantil Bank Liga július végi rajtját megelőzően hat edzőmérkőzésen lép pályára. Szombaton hazai pályán a DVTK-t fogadják, mely mérkőzés zárt kapuk mögött kerül megrendezésre, majd játszanak még az NB I-es Mezőkövesd Zsóry FC és DVSC csapataival. A Kazincbarcika szintén itthon fogadja majd a Tiszaújváros és a Balassagyarmat harmadosztályú együtteseit, a bajnoki főpróbát pedig az Aqvital FC Csákvár ellen rendezik meg. (Szabó Noémi - kbsc.hu)

A felkészülési mérkőzések menetrendje a következő:
július 2. (szombat) 10:30

ZÁRT KAPUS
Kolorcity Kazincbarcika SC - DVTK
Helyszín: Kazincbarcika

július 6. (szerda) 17:00
Kolorcity Kazincbarcika SC - Mezőkövesd Zsóry FC
Helyszín: Kazincbarcika

július 9. (szombat) 11:00
Kolorcity Kazincbarcika SC -Balassagyarmati VSE
Helyszín: Kazincbarcika

július 16. (szombat) 10:00
Kolorcity Kazincbarcika SC - Termálfürdő FC Tiszaújváros
Helyszín: Kazincbarcika

július 16. (szombat) 17:00
DVSC - Kolorcity Kazincbarcika SC
Helyszín: Debreceni Labdarúgó Akadémia

július 24. (vasárnap)
A MÉRKŐZÉS IDŐPONTJÁRÓL KÉSŐBB AD TÁJÉKOZTATÁST A KLUB!
Kolorcity Kazincbarcika SC - Aqvital FC Csákvár
Helyszín: Kazincbarcika

Forrás: Szabó Noémi, kbsc.hu

 

További híreink

Közösségért díjat kapott Tokai Edit

Dátum: 2026. febr 04. 19:00

Január 31-én elismerésben részesült Tokai Edit, a Teljes Életért Egyesület elnöke, önkormányzati képviselő.

Közterületi körkép: fejlesztések és lakossági együttműködés a kazincbarcikai rendészetnél

Dátum: 2026. febr 04. 15:00

A Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet számára 2025 több területen is előrelépést hozott. Csökkent a közterületi szeszesital-fogyasztás, hatékonyabbá vált az illegális hulladéklerakások kezelése, a térfigyelő kamerarendszer pedig több ügy felderítésében is segítséget nyújtott. Emellett nőtt a lakossági bejelentések száma is, ami a rendészet szerint azt mutatja: egyre többen bíznak munkájukban.

Hagyomány, amely valódi segítség – ismét tanszercsomagokat kaptak a barcikai diákok

Dátum: 2026. febr 04. 07:23

Évek óta visszatérő hagyomány Kazincbarcikán, hogy a városvezetés minden tanévben kétszer személyesen keresi fel az általános iskolákat, és tanszercsomagokkal ajándékozza meg a diákokat. A második félév kezdetén idén is több mint kétezer gyerek frissíthette fel taneszközeit – a kezdeményezés pedig az örömön túl kézzelfogható segítséget is jelent a családoknak.

Két országos díjat nyert az „Erdő a köbön” – kazincbarcikai kötődésű siker a fenntarthatóság jegyében

Dátum: 2026. febr 03. 20:51

Kettős elismerésben részesült a 2026-os Turizmus Évadnyitó Gálán az „Erdő a köbön” projekt: a kezdeményezés a szakmai zsűri döntése alapján a Fenntarthatósági Díj pályázatának első helyezését érte el, emellett a közönségszavazást is megnyerte. A siker Kazincbarcika számára különösen fontos, hiszen a projekt egyik meghatározó alkotója, Gyulai Évi italdizájner a városban működő GinGin Art Café tulajdonosa, akinek munkássága évek óta a fenntartható, természetközeli vendéglátásra épül.

KolorTV élőben

Programajánló

Ugo Betti: Bűntény a Kecskeszigeten

Egressy Béni Művelődési Központ

IX. Rejtvényfejtő verseny

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk