https://kolorline.hu/Remek hangulat uralkodik a médiatáborban

Remek hangulat uralkodik a médiatáborban

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Még tart a második alkalommal megszervezett médiatábor. A napközis jellegű foglalkozásokon a gyerekek megismerkedhetnek az újságírás, a műsorvezetés, a kamerahasználat, a fotózás, és a riporterkedés világával.

Július 4-én vette kezdetét a Barcika Art Nonprofit Kft. által szervezett médiatábor. A napközis jellegű táborban a gyerekek teljes bejárást kaptak a Médiaközpont legérdekesebb helységeibe, mint például a hangfelmondó szobába, a vezérlőbe és a stúdióba is. Hétfő délelőtt a Médiaközpont munkatársainak segítségével a táborozók megismerkedtek a helyszínnel és egymással, délután pedig interaktív foglalkozásokon keresztül tanultak bele a hírszerkesztés alapjaiba. A résztvevők kedden betekintést kaptak az operatőri munkába, elsajátították a kamerahasználat rejtelmeit, illetve a plánok használatát is. Ebéd után a táborozók egy igazán izgalmas helyszínen, a stúdióban próbálták ki magukat, mint műsorvezető és hírolvasó.

A mai napon a fotózás szabályainak elsajátítása után a gyerekek bevették a várost, ahol egymásról és Barcika látványosságiról készítettek képeket, később betekinthettek a weblapszerkesztés világába. A továbbiakban a gyerekek kipróbálhatják magukat a hangfelmondó szobában, részt vehetnek majd a híradó felvételénél, valamint videóvágási alapismeretekkel is bővítik majd tudásukat.

További híreink

Kiírták Kazincbarcikán az időközi önkormányzati választás időpontját

Dátum: 2026. jan 09. 18:08

Kazincbarcikán időközi önkormányzati választást tartanak március 8-án, vasárnap. Az ok: a 7-es számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője, dr. Pásztor Gábor 2025 decemberében tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Zenével indul az év: különleges újévi koncertre készül Kazincbarcika

Dátum: 2026. jan 08. 12:00

Kazincbarcikán idén is ünnepi hangulatban kezdődik a kulturális esztendő. A város egyik legnépszerűbb hagyománya, az újévi koncert január 10-én, szombaton két időpontban – 16 és 19 órakor – várja a közönséget az Egressy Béni Művelődési Központban. A Melódia Kamarazenekar és a Harmónia Kórus ezúttal is különleges műsorral készül, a színpadon pedig sztárvendégként Auth Csilla EMeRTon-díjas énekes is fellép.

Haladéktalanul pótolja az elmaradt hulladékszállítást a Zöld Völgy Nonprofit Kft. a kritikus útszakaszokon

Dátum: 2026. jan 08. 08:00

A Zöld Völgy Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint az elmúlt időszak rendkívül kedvezőtlen útviszonyai miatt több területen a hulladékszállítás ideiglenesen meghiúsult. A hulladékkezelő társaság elkötelezett a közszolgáltatás folyamatossága mellett, ezért az elmaradások pótlására több intézkedést vezet be.

A hit ereje – Kazincbarcikán is megemlékeztek a vízkereszt napjáról

Dátum: 2026. jan 07. 15:00

Vízkereszt napja a kereszténység egyik legősibb és legjelentősebb ünnepe, amely Jézus Krisztus megjelenésére, isteni kinyilatkoztatására és a Jordán folyóban történt megkeresztelkedésére emlékeztet. A keleti és nyugati egyházak egyaránt kiemelt figyelmet szentelnek január 6-nak, amelyhez gazdag liturgikus és népi hagyományok kapcsolódnak. Kazincbarcikán idén is ünnepélyes keretek között tartották meg a vízszentelés szertartását.

KolorTV élőben

Programajánló

Újévi koncert 2026

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk