https://kolorline.hu/Lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a Kolorcity Kazincbarcika SC

Lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a Kolorcity Kazincbarcika SC

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A Kolorcity Kazincbarcika SC július 24-én játszotta utolsó felkészülési mérkőzését. A kék-sárgák a főpróbán, a szintén másodosztályú Aqvital FC Csákvár ellen léptek pályára.

Tegnap délután a szintén NB2-es Aqvital FC Csákvár ellen tartotta meg a Kolorcity Kazincbarcika SC a bajnoki főpróbát. Az utolsó felkészülési mérkőzésen már korán, a tizenharmadik percben emberhátrányba került a barcikai csapat, hiszen Szekszárdi Tamást egy utolsó emberként elkövetett szabálytalanság miatt kiállította a játékvezető. Ezt követően az első félidőben még sikerült rendezni soraikat és a csákvári támadásokat a barcikai védelem, valamint Megyeri II Gábor is rendre hárítani tudta. A második játékrészben azonban egy Torvund Alexander által értékesített büntetővel szerzett vezetést a Csákvár csapata, majd három perccel később Karacs lövését ugyan még kiütötte Megyeri II, azonban a kipattanóra érkező Körmendi Kevin már betalált kapunkba, végül pedig a nyolcvanhatodik percben Karacs Dániel is gólt szerzett, így a Barcika három gólos vereséget szenvedett az Aqvital FC Csákvár ellen.

A vezetőedző, Varga Attila a következőképpen értékelte a mérkőzést:

"Ebből a meccsből sokat nem tudunk meg, hiszen ebben a kánikulában a tizenharmadik perctől emberhátrányban futballoztunk, ami mindent amit terveztünk átírt! A hetvenedik percig jól álltunk a lábunkon, majd az utolsó negyed órában megérdemelten eldöntötte a Csákvár! A cserék közül több játékosban is csalódtam!"

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC - AQVITAL FC CSÁKVÁR 3-0 (félidőben: 0-0)
Gólszerzők: Torvund Alexander 73', Körmendi Kevin 76', Karacs Dániel 86'
Kiállítva: Szekszárdi Tamás 13'

Kolorcity Kazincbarcika SC: Megyeri II Gábor, Szemere Balázs, Szekszárdi Tamás, Ur László, Heil Valter, Süttő Attila, Székely Dávid, Csatári Gergő, Nagy János, Szabó Balázs, Takács Tamás
Cserék: Megyeri Gábor, Lippai Tibor, Sztankó Dávid, Hleba Tamás, Ádám Ferenc, Kurdics Levente, Pálinkás Gergő, Kálnoki-Kis Zsombor
Vezetőedző: Varga Attila

Aqvital FC Csákvár: Auerbach Martin, Murka Benedek, Vaskó Tamás, Karacs Dániel, László Noel, Mészáros Dávid, Gazdag Vajk, Magyar Zsolt, Tamás Nándor, Hornyák Marcell, Baracskai Roland
Cserék: Koval Viktor, Fejős Áron, Janyickij Kirilló, Torvund Alexander, Körmendi Kevin, Alaxai Áron
Vezetőedző: Tóth Balázs

Forrás: kbsc.hu

További híreink

Kétrétegű dadaista fotótárlat nyílt Kazincbarcikán

Dátum: 2026. febr 05. 14:12

Erőteljesen kezdte az új évet Kazincbarcika művészi szcénája. A Mezey István Művészeti Központ felső kiállítóterme Rényei Rna és Tóth Tibor fotóművészek elkülönülő, de összekapcsolódó, a dadaizmus jegyében készült és válogatott tárlatát fogadta be. A „kettő az egyben” kiállítás többszörösen kiegészített élmény. A tárlat térrendezése és a hozzáköltött verbális plusz tovább gazdagítja az élményt. A lemaradók és az ismétlők február 27-ig élvezhetik a rendkívüli összeállítást.

Közösségért díjat kapott Tokai Edit

Dátum: 2026. febr 04. 19:00

Január 31-én elismerésben részesült Tokai Edit, a Teljes Életért Egyesület elnöke, önkormányzati képviselő.

Közterületi körkép: fejlesztések és lakossági együttműködés a kazincbarcikai rendészetnél

Dátum: 2026. febr 04. 15:00

A Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet számára 2025 több területen is előrelépést hozott. Csökkent a közterületi szeszesital-fogyasztás, hatékonyabbá vált az illegális hulladéklerakások kezelése, a térfigyelő kamerarendszer pedig több ügy felderítésében is segítséget nyújtott. Emellett nőtt a lakossági bejelentések száma is, ami a rendészet szerint azt mutatja: egyre többen bíznak munkájukban.

Hagyomány, amely valódi segítség – ismét tanszercsomagokat kaptak a barcikai diákok

Dátum: 2026. febr 04. 07:23

Évek óta visszatérő hagyomány Kazincbarcikán, hogy a városvezetés minden tanévben kétszer személyesen keresi fel az általános iskolákat, és tanszercsomagokkal ajándékozza meg a diákokat. A második félév kezdetén idén is több mint kétezer gyerek frissíthette fel taneszközeit – a kezdeményezés pedig az örömön túl kézzelfogható segítséget is jelent a családoknak.

KolorTV élőben

Programajánló

Ugo Betti: Bűntény a Kecskeszigeten

Egressy Béni Művelődési Központ

IX. Rejtvényfejtő verseny

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk