https://kolorline.hu/Szeptembertől ételfotó segíti a menüválasztást

Szeptembertől ételfotó segíti a menüválasztást

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Szeptembertől közel 80 leves és 250 főétel ételfotója segíti a gyerekek menüválasztását a Barcika Príma Kft. közétkeztetési szolgáltatásában.

A nyári szünet alatt készülnek el a fényképek, így az iskolakezdéskor az AB menüknél az olvasni még nem tudó diákok is könnyebben dönthetik el, milyen ebédet szeretnének fogyasztani a hét folyamán.
– Ez az újabb fejlesztés még jobban megkönnyíti a kicsik és a szüleik dolgát, hiszen nem mindig tudják a megrendeléskor, hogy egy-egy étel esetleg mit takar. Így garantáltan arra esik a választásuk, amit szeretnének elfogyasztani, ezáltal nem éri őket csalódás, és biztosan teli pocakkal térnek haza az iskolából – árulta el a kezdeményezés célját Lőrincz Marianna, a Barcika Príma Kft. ügyvezetője, aki azt is elmondta, hogy három új kombipároló is segíti majd a cég munkáját, amelyeknek köszönhetően még változatosabbá tudják tenni az étlapot.

További híreink

Március 8-án időközi választás Kazincbarcikán – három jelölt a 7-es körzetben

Dátum: 2026. febr 27. 16:00

Március 8-án időközi önkormányzati választást tartanak Kazincbarcikán a 7-es számú egyéni választókerületben. A Helyi Választási Bizottság jogerősen nyilvántartásba vette a jelölteket, az érintett választópolgárok három szavazókörben adhatják le voksukat. A szavazókörök beosztása a 2024-es önkormányzati választáshoz képest nem változott.

Stratégiai kérdésekről beszélt Szitka Péter – vízi komplexum, költségvetés, fejlesztések

Dátum: 2026. febr 27. 08:00

Ritkán ad hosszabb, átfogó interjút a város jövőjét érintő kérdésekről Szitka Péter. A polgármester a Kolor TV stúdiójában beszélt a 2026-os költségvetés kihívásairól, a vízi komplexum működéséről, a strand terveiről, a kátyúhelyzetről, a parkolófejlesztésekről és a távhőrendszer problémáiról. A beszélgetésben több, a város működését alapvetően érintő téma is szóba került. A teljes interjú cikkünk végén megtekinthető.

Egri úszók készülnek Kazincbarcikán – napi három edzéssel alapoznak a Vízi Komplexumban

Dátum: 2026. febr 26. 18:00

Február 15. és 28. között a Kazincbarcikai Vízi Komplexumban tart edzőtábort az Egri Úszó Klub nyolc versenyzője. A felnőtt, ifjúsági és serdülő korosztályos sportolók között országos bajnoki döntősök és korosztályos válogatott úszók is készülnek a kéthetes alapozó időszakban.

Későbbre tolódnak az adóhatáridők Kazincbarcikán 2026-ban

Dátum: 2026. febr 26. 13:22

A képviselő-testület döntése értelmében 2026-ban több helyi adónem esetében is módosulnak a késedelmi pótlék nélküli befizetés határidői Kazincbarcikán. Az érintett adókat az eredeti dátumok után egy hónappal is teljesíthetik a lakosok anélkül, hogy pótlékot kellene fizetniük.

KolorTV élőben

Programajánló

Fitt Barcika 2026

Kazincbarcika

Marcel Achard: A bolond lány - Színházi évad Kazincbarcikán

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk