https://kolorline.hu/Csak egy mozdulat, de az életünk múlhat rajta

Csak egy mozdulat, de az életünk múlhat rajta

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

A közúti tragédiák elkerülése érdekében a rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy a gépkocsiban utazó személyeknek a biztonsági öv becsatolásával kell magukat rögzíteni a közlekedés során!

A rendőrség az elkövetkezendő időszakban is kiemelt figyelmet fordít a közlekedési szabályok betartatására és a szabályszegő gépjárművezetők kiszűrésére. 
A biztonsági öv igazoltan életmentő eszköz, még lassú haladási sebességnél bekövetkező ütközések esetén is védi életünket, testi épségünket. Az öv használata nélkül a más passzív védelmi megoldások – mint például a légzsák – sem fejtik ki kedvező hatásukat, sőt, akár súlyos, vagy szélsőséges esetben akár halálos sérüléseket is okozhatnak!
Az övet a passzív biztonsági eszközökhöz soroljuk, tehát jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett baleset következményeinek a csökkentésében mutatkozik meg. Az öv használatával megelőzhető, hogy a járműben utazók teste egy ütközés során fellépő tehetetlenségi erő hatására nagy erővel, hirtelen előre lendülve a kormánynak, a műszerfalnak és a szélvédőnek csapódjon, vagy a gépkocsiból kizuhanjanak.
Indulás előtt kapcsolja be a biztonsági övét és hívja fel utastársai figyelmét is arra, hogy rögzítsék magukat! A biztonsági öv életet menthet.

Forrás: www.police.hu

További híreink

Közösségért díjat kapott Tokai Edit

Dátum: 2026. febr 04. 19:00

Január 31-én elismerésben részesült Tokai Edit, a Teljes Életért Egyesület elnöke, önkormányzati képviselő.

Közterületi körkép: fejlesztések és lakossági együttműködés a kazincbarcikai rendészetnél

Dátum: 2026. febr 04. 15:00

A Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet számára 2025 több területen is előrelépést hozott. Csökkent a közterületi szeszesital-fogyasztás, hatékonyabbá vált az illegális hulladéklerakások kezelése, a térfigyelő kamerarendszer pedig több ügy felderítésében is segítséget nyújtott. Emellett nőtt a lakossági bejelentések száma is, ami a rendészet szerint azt mutatja: egyre többen bíznak munkájukban.

Hagyomány, amely valódi segítség – ismét tanszercsomagokat kaptak a barcikai diákok

Dátum: 2026. febr 04. 07:23

Évek óta visszatérő hagyomány Kazincbarcikán, hogy a városvezetés minden tanévben kétszer személyesen keresi fel az általános iskolákat, és tanszercsomagokkal ajándékozza meg a diákokat. A második félév kezdetén idén is több mint kétezer gyerek frissíthette fel taneszközeit – a kezdeményezés pedig az örömön túl kézzelfogható segítséget is jelent a családoknak.

Két országos díjat nyert az „Erdő a köbön” – kazincbarcikai kötődésű siker a fenntarthatóság jegyében

Dátum: 2026. febr 03. 20:51

Kettős elismerésben részesült a 2026-os Turizmus Évadnyitó Gálán az „Erdő a köbön” projekt: a kezdeményezés a szakmai zsűri döntése alapján a Fenntarthatósági Díj pályázatának első helyezését érte el, emellett a közönségszavazást is megnyerte. A siker Kazincbarcika számára különösen fontos, hiszen a projekt egyik meghatározó alkotója, Gyulai Évi italdizájner a városban működő GinGin Art Café tulajdonosa, akinek munkássága évek óta a fenntartható, természetközeli vendéglátásra épül.

KolorTV élőben

Programajánló

Ugo Betti: Bűntény a Kecskeszigeten

Egressy Béni Művelődési Központ

IX. Rejtvényfejtő verseny

Egressy Béni Művelődési Központ

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk