https://kolorline.hu/Négy induló, négy érem - Masters Súlyemelő Európa-bajnokság

Négy induló, négy érem - Masters Súlyemelő Európa-bajnokság

Szerző:

Kolorline szerkesztőség

Publikálva:

Utolsó frissítés:

Kategória:

Kazincbarcika

Idén Lengyelországban rendezték meg a Masters Súlyemelő Európa-bajnokságot, ahol a KVSE súlyemelői is részt vettek. Az augusztus 20. és 28. között zajló versenyen Pátrovics Géza és tanítványai három ezüst, és egy bronzéremmel tértek haza.

A Raszyn sportcentrumában zajlott kontinensviadalon 20-án Pátrovics Géza, 21-én Hornyák József és Nagy Gyula, 23-án pedig Kovácsné Fábián Marcsi lépett dobogóra. Pátrovics Géza, Nagy Gyula és Kovácsné Fábián Marcsi ezüst éremet, Hornyák József pedig bronzérmet szerzett a megmérettetésen. Pátrovics Géza elmondása szerint jól érezték magukat Lengyelországban, egy jól szervezett versenyen vettek részt, ahol a versenyzői jól szerepeltek, elégedettek az eredménnyel, hiszen mindenki éremmel a nyakában térhetett haza.

- Maximálisan elégedett vagyok a tanítványaimmal, Kovácsné Fábián Marcsival, aki igazán példamutatóan versenyzett főként online edzéseken, illetve ritkábban személyes edzéseken készültünk a versenyre, ahogy Hornyák Józseffel és Nagy Gyulával is – árulta el Pátrovics Géza, aki hozzátette saját eredményével is elégedett, bár telnek az évek, és sokszor kevesebb idő jut az edzésekre, igyekszik mindent beleadni a felkészülési időszakban és természetesen a versenyen is.

 

 

További híreink

Országgyűlési választás 2026 – A legfontosabb tudnivalók 

Dátum: 2026. ápr 10. 18:42

Április 12-én országgyűlési választások lesznek Magyarországon. 1990 óta ez lesz a tizedik alkalom, hogy dönthetünk arról, kik vezessék az országot. Összegyűjtöttük a választás lebonyolításával kapcsolatos legfontosabb információkat.

Bike Jam — csokikupával versenyeztek a bringások a kazincbarcikai Bike Parkban

Dátum: 2026. ápr 09. 20:16

Önszerveződő kerékpáros eseményt tartottak április elején a kazincbarcikai Bike Parkban. A fiatal bringások egy úgynevezett „csokikupa” keretében mérhették össze tudásukat, ahol a nevezési díj mindössze egy tábla csokoládé volt.

A költészet napi programkötet újrakötve – Versnap mindenkinek

Dátum: 2026. ápr 08. 14:46

Az új hagyomány folytatódik. Kazincbarcika költészet napi összetett reform ünnepe idén is, mondhatni a teljes városban kínál élményt Kolorcity bármely lakójának. A programkötet megújulva, sőt bővülve április 10-én (pénteken) várja a szavak szerelmeseit: gazdára váró könyvek, szavaló QR-kódok, daloló ifjú tehetségek bukkanak fel a város több pontján. Verssel is vehetők a kávék és más finomságok hat vendéglátóhelyen. Az ünnepi koszorúzást pedig ismét egy verbális térbál előzi meg.

Adóbefizetési határidő közeleg – április 15-ig kell teljesíteni

Dátum: 2026. ápr 07. 08:00

Kazincbarcika Város Önkormányzatának képviselő-testülete februári döntése alapján április 15-e a helyi adók első befizetési határideje. Eddig az időpontig késedelmi pótlék nélkül teljesíthető az építményadó, a kommunális adó és a településkép-védelmi adó első részlete, míg a zöldfelület-védelmi adót április 15-ig egy összegben kell megfizetni.

KolorTV élőben

Programajánló

Kolorcity majális 2026

Kazincbarcika, Csónakázó-tó

Idővel - Kovács András Péter önálló estje

Legfrissebb galéria

Legfrissebb videók

Facebook

Szurkoljunk